Jonsbo blog: házak minden igényre

A D31 és D41 közeli testvérek, és elég sokféle verzióban léteznek ahhoz, hogy mindenki megtalálja velük a számítását.

A letisztult házairól ismert Jonsbo termékpalettájának új tagjai közé tartozik a tavasszal bemutatott D31/D41 páros, melyek ugyanazt a formatervet kapták, de míg az előbbi 31,3 literes belső térrel a microATX vagy még kisebb alaplapok irányba kacsingató vásárló kegyeit keresi, addig utóbbi 34,5 literes, és ATX méretű alaplapokat is képes fogadni. És ami még érdekesebbé teszi őket, az az, hogy nemcsak fekete és fehér változatban érhetőek el, de léteznek teli és hálós előlappal is, sőt, még kis kijelzővel szerelt verzióban is.

Jonsbo D31 Mesh
Jonsbo D31 Mesh (forrás: Jonsbo) [+]

A páros tagjai a Jonsbotól megszokott, elegáns, minimalista formatervet követik, jórészt acélból és edzett üvegből készülnek és egész jó bővíthetőséget kínálnak. A kisebb. D31 ház 363 mm magas, 205 mm széles és 452 mm mély helyet igényel, belül pedig négy bővítőkártyát és három háttértárat (egy 3,5”-es HDD-t és két 2,5”-es SSD-t) tud fogadni. A microATX méret ellenére a hely nem szűkös, processzorhűtőnél 168 mm-es maximális magassággal, grafikus kártyánál pedig tápegység helyzetétől függően 330-400 mm közötti maximális hosszal számolhatunk. A tápegység helyzete pedig azért merül fel, mert ez nem a megszokott, alsó-hátsó pozícióba kerül, hanem az előlap mögé, ahol többféle magasságban beszerelhető attól függően, hogy egy nagyobb radiátornak vagy épp egy nagyobb videokártyának van-e szüksége a helyre.

Nincs hiány hűtési lehetőségekből sem: a ház kis mérete ellenére vizes megoldással is felszerelhető, a felső lemez alatt akár még egy 360 mm-es radiátornak is van hely, de ha szeretnénk, alulra is felszerelhetünk egyet (ekkor jön jól, hogy a tápegység nem itt, hanem az előlap mögött foglal helyet). Ventilátorok kerülhetnek alulra, felülre, hátulra, illetve elöl is akad számukra egy 12 cm-es hely.

Jonsbo D41 Screen White
Jonsbo D41 Screen White (forrás: Jonsbo) [+]

A hagyományosabb konfigurációt építők a D41 változatai között találhatják meg számításukat. Ez már 407 mm magas, szélessége és mélysége azonban egyezik a D31-ével. Az ATX méretű alaplapok mellett 7 bővítőkártyát is fogadó belső tér a D31-gyel egyező belső felépítéssel rendelkezik, tehát a tápegység az elölap mögött foglal helyet, a maximális VGA hossz ennek fényében 330-400 mm, a maximális CPU-hűtő magasság pedig 168 mm lehet. Ami különbség, hogy a háttértárak számára több a rekesz, két 3,5”-es és három 2,5”-es egységnek alakítottak ki helyet. Hűtési lehetőségekben nincs eltérés. és mindkét ház előlapjára került csatlakozósor is, melyen egy USB 3.2 Gen2 Type-C, egy USB 3.1 Type-A és két 3,5 mm-es hangcsatlakozó található.

A tápegység helyzete módosítható az igényeknek megfelelően
A tápegység helyzete módosítható az igényeknek megfelelően (forrás: Jonsbo) [+]

A két elemből álló előlapból igen széles a választék mindkét háznál: az egyik opció az, amikor alul-felül zárt lemezt kapunk, a másiknál alul és felül is rácsos elem kapott helyet. A harmadik lehetőség, hogy a felső lemez helyén kijelző van, és ilyenkor is választhatunk teli, illetve hálós változat közül az alsó részen. Természetesen az összes verzió fekete és fehér színben is elérhető.

Az említett kijelző egy 8”-es, 1280x800 pixeles, 16:10 képarányú színes LCD panelt tartalmaz, energiaellátást Type-C kábelen, videójelet pedig HDMI-n keresztül kap. A kis képernyő Windows alatt gyakorlatilag mint második monitor jelenik meg, tehát elég sokoldalúan felhasználható. A Jonsbo a kijelző testre szabásához a Wallpaper Engine-t ajánlja, de AIDA64 modullal rendszerünk működési paraméterei is kiírathatóak rá.

Azóta történt

Előzmények