Hirdetés

Ismét játékosokat kényeztet a Logitech

Újabb, kifejezetten játékfelhasználók részére kifejlesztett beviteli eszközökkel bővül az elkövetkező hónapokban a Logitech választéka – jelentette be mai sajtóközleményében a svájci székhelyű vállalat. Így hamarosan érkezik a csúcskategóriás, teljesen egyénre szabható G9 lézeres egér és a csaknem két éve kapható G15 billentyűzet felújított változata, mely elődjének típusszámát viseli majd.

A különös formájú vezetékes G9 egér letapogatási érzékenysége működés közben állítható 200 és 3200 dpi közt, miközben az éppen aktuális üzemmódról jelzőfény tájékoztatja a használót. Az érzékenység mellett az eszköz több fontos ergonómiai mutatója is változtatható, így cserélhető a fogófelület és megváltoztatható a tömeg és a tömegeloszlás. A G9-hez egyelőre két fogófelület jár, egy szélesebb, kényelmesebb fogást biztosító, illetve egy „precíziós” változat, de a Logitech tervezi, hogy a későbbiekben több ruhát is piacra dob az egérhez. A G9 hasában elhelyezett súlyszekrénybe egy négy súlyból álló, maximum 28 grammot nyomó ballasztot pakolhat a felhasználó, melyet a csomagban található nyolc különböző tömegű súlyból válogathat össze.

A korábbi csúcsmodellekről már ismert MicroGear görgővel ellátott G9 szoftveresen állítható paraméterei a SetPoint alkalmazás legújabb változatával szabályozhatók, rendezhetők különböző profilokba, melyeket az egér saját memóriájában tárol. A G9 akár automatikusan is képes felismerni és beállítani a játékhoz rendelt profilt, a felhasználó mindemellett manuálisan, az egér alján található gombbal is válthat a beállítások között.

A G9 egér augusztusi megjelenését követően szeptemberben érkezik a kijelzőt is tartalmazó G15 billentyűzet felújított változata, mely leginkább méreteit tekintve különbözik a jelenleg is kapható modelltől. Az új G15-re mindössze hat programozható gomb került, így a klaviatúra lényegesen keskenyebb lett.

A G9-et és a megújult G15-öt a tengerentúlon egyaránt 100 dollárért kínálja a Logitech, a beviteli eszközök hazai ára egyelőre nem ismert.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés