A Ctee friss riportja meglehetősen furcsa módon festi le az Intelnél várható változásokat, ugyanis forrásaikra hivatkozva azt állítják, hogy a Santa Clara-i óriáscég a tervezett 15%-os leépítés zömét a gyártással foglalkozó részlegen tervezi. Ez egyébként nem feltétlenül ellentétes azzal, amit Pat Gelsinger állított korábbi nyílt levelében, ugyanis a cég vezetője az IDM 2.0-s terveket védte, ami inkább a bérgyártásra vonatkozik, azt egy szóval sem ígérte meg, hogy az Intel használni fogja a saját gyártási eljárásait.
A fentebb linkelt riport is ezt feszegeti, ugyanis megemlíti, hogy az Intel minden modernebb projektet átrak a TSMC 3 nm-es vagy annál jobb node-jaira. Ezt láthatjuk a manapság érkező termékeken, és a hírek szerint ez egy folyamat, nem pedig egy egyszeri mellékvágány.
A Ctee kiemeli, hogy a Broadcom nemrég kétségeit fejezte ki az Intel 18A nevű gyártási eljárás megvalósíthatóságával kapcsolatban, és arra a következtetésre jutottak, hogy az egyelőre nem alkalmas tömegtermelésre. Ugyanakkor az említett vállalat szóvivője azt is elmondta, hogy még nem hoztak döntést az Intel készülő technológiájának használatát tekintve. Valószínűleg arra várnak, hogy kiderüljön mennyit javul a hibasűrűség a következő pár hónapban.
A Ctee információi egyébként nincsenek megerősítve hivatalos forrásból, és bizonyos szempontból nem is logikusak. Többek között nem lenne túl jó üzenet a potenciális érdeklődőknek az, hogy az Intel a TSMC-hez viszi a készülő, modern lapkáit, elvégre az azt jelentené, hogy a cég egyszerűen nem bízik a saját csúcstechnológiás gyártási eljárásában. Ebből kiindulva felmerülhet, hogy más miért bízzon az Intel 18A node-ban?