Az elmúlt napokban több helyen is felmerült az az információ, hogy a Diamond Rapids kódnevű szerverprocesszor az Intel korábbi állításaival ellentétben nem 50, hanem 100%-os magszámnövekedést érhet el, vagyis 192 helyett 256 maggal érkezhet. A Santa Clara-i óriáscég azonban erről korábban nem beszélt, így megpróbáljuk tisztázni, hogy lehetséges-e ez a változás.
Mindenekelőtt érdemes azt figyelembe venni, hogy a Diamond Rapids minek készült, illetve végül mi lett belőle. Az Intel eredetileg egy nagyon átfogó termékskálát szeretett volna piacra dobni, legalább három nagy kivitelben. Konkrétan tehát készült a Diamond Rapids-SP, a Diamond Rapids-AP, illetve a Diamond Rapids-HD. Ezek más-más piacokat céloztak. Többek között a Diamond Rapids-SP a megfizethető, tömegek számára szánt fejlesztés volt, míg a Diamond Rapids-HD az abszolút csúcskategóriára fókuszáló dizájn, minden alárendelve a teljesítménynek. A Diamond Rapids-AP ezekkel szemben a klasszikus teljesítménycentrikus, többutas kiépítésnek számított.
Hirdetés
A hármas közül az Intel végül törölte a Diamond Rapids-SP-t. A gyártóktól származó információink szerint azért döntöttek így, mert a fejlesztés az AMD-féle Turin platform teljesítményét sem volt képes elérni, miközben a valós ellenfele a piacon az újabb Venice SP8 lett volna. Helyette marad a már elérhető Granite Rapids-SP, ami nem számít túl gyors alternatívának, de elég nagy kedvezményeket ad a megrendelőknek az Intel, így az árazásával láthatóan jól lehet játszani.
A Diamond Rapids-HD már jóval korábban lekerült a tervek közül, ugyanis a pletykált 384- és 512-magos kiépítésével elképesztően sok energiát igényelt volna, ami önmagában nem baj, de túlságosan kevés érdeklődőt vonzott, így már elméletben sem tűnt kifizetődőnek végigvinni a fejlesztést. Emiatt a tényleges tervekben sokszor nem is jelent meg, mert viszonylag korán elkaszálta az egész projektet a cég.
A nagy termékritkítást egyedül a Diamond Rapids-AP élte túl, ami ténylegesen elkészül majd, már csak azért is, mert erről az Intel mostanság sokat beszélt publikusan. Legutóbb az előző hónapban, amikor elárulták, hogy LGA-9324-es foglalatot használ majd, ami 16-csatornás DDR5-ös memóriavezérlőt biztosít, PCI Express 6.0 támogatásával.
Az is kiderült, hogy a tokozáson két darab IO chiplet található, ebben vannak a memóriavezérlők, a PCI Express vezérlők, illetve az egyéb fontosabb komponensek. A szervergyártóktól megtudtuk, hogy a Diamond Rapids-SP valójában hasonló lett volna a Diamond Rapids-AP-hez, csak nem kettő, hanem egyetlen egy IO chipletet kapott volna a fizikailag is kisebb tokozás. Ebből kitalálható a memóriacsatornák és a PCI Express 6.0-s sávok felezése is.
Visszatérve a Diamond Rapids-AP-re, az Intel az előző hónapban megemlítette, hogy az IO chipletek mellé négy darab compute chiplet kerül, amelyek maximum 48 darab P-magot rejtenek. Így jön ki a 192 mag a teljes tokozásra, ami megfelel a cég által beharangozott 50%-os emelésnek a Granite Rapids 128-magos csúcsdizájnjához viszonyítva.
Eddig tiszta sor, de felmerül a kérdés, hogy honnan jön most a 256-magos pletykált konfiguráció. Nos, ezt egyelőre a szervergyártók sem tudták vagy akarták megmondani, viszont az Intel a Diamond Rapids konstrukciójával teljesen másolja az AMD EPYC platformok felépítését. Ez lehetővé teszi azt, hogy a már kifejlesztett IO chiplet megtartva többféle CPU chiplet kerüljön melléjük. Az AMD például az aktuális és a következő generációhoz is tervezett egy normál, magasabb órajelen működő, de kevesebb maggal rendelkező, illetve egy sűrű, kisebb órajelen üzemelő, de több maggal kitömött dizájnt. Azzal, hogy a Diamond Rapids konkrétan lemásolja az AMD tervezési filozófiáját, ugyanerre képes lehet az Intel is. Tehát nem kizárt, hogy a Diamond Rapids-AP-nek is lesz egy 48-magos CPU chipletje, illetve egy 64-magos verziója, amiben esetleg kevesebb gyorsítótár van, így több hely marad az extra magoknak.
A fentiek már csak amiatt is elképzelhetők, mert eredetileg a Diamond Rapids-HD-hez is készült volna egy saját CPU chiplet, és nem kizárt, hogy ha magát a tervezett platformot nem is, de a compute lapkát befejezi az Intel, és nem sokkal a Diamond Rapids-AP megjelenése után majd kiadják. Négyszer 64 mag pedig pont 256 magot eredményez, konkrétan annyit, amennyi a pletykákban jelen van.
Egy 256-magos Diamond Rapids kiadásnak egyébként abszolút lenne helye, hiszen egyre nagyobb az igény az AI-ügynököket kiszolgáló sandbox környezetekre, ahol egyszerűen elengedhetetlen a 200-300, vagy még több processzorszál. Nem véletlen, hogy az AMD 512-szálasra tervezte az ide szánt Venice SP7 csúcsmodelljét. Bár a Hyper-Threading hiányában az Intel 256 szálat tudna biztosítani, ez is több annál, amit az eddig bejelentett csúcskonfigurációjuk kínál, vagyis kedvezőbb vétel lehet az érdeklődőknek.
