Bekebelezte a Movidiust az Intel

A vállalatot a Myriad 2 VPU és az erre épülő fejlesztések érdeklik.

A Movidius néven ismert cégre már több piaci szereplő is felfigyelt. Többek között a Google és a Lenovo is épített projektet a termékeikre, de az Intel úgy gondolta, hogy a partneri viszony számukra nem elég, így bejelentették, hogy felvásárolják a céget. Az üzlet anyagi részletei nem nyilvánosak, de ez nem is annyira lényeges. Sokkal fontosabb az, hogy az Intel mit szeretne kezdeni a technológiával.

Hirdetés

A Santa Clara-i óriáscég már jó ideje tolja a RealSense szekerét. Ezen belül is már a mobil verzió számít, mivel PC-n túl nagy érdeklődés nem mutatkozott a technológia iránt, de a teret is érzékelő kamera mobil változata olyan területeken is bevethető, ahol erre van is igény. Megemlíthetők itt a drónok, a robotok, illetve az IoT piac egyes területei.


[+]

A RealSense azonban csak lát, és ahogy a mi szemünk sem érne sokat agy nélkül, ez a kamera sem hasznos megfelelő számítási kapacitás hiányában. Itt jön képbe az a probléma, hogy a kamera által érzékelt adatok feldolgozása egyszerűen drága. Az Intel processzorai ehhez túl sokat fogyasztanak, értékelhető GPGPU technológiája a cégnek nem nagyon van, így kell egy megfelelő hardver erre a területre. A Movidius Myriad 2 VPU pont egy ilyen megoldás, hiszen speciális célprocesszorról van szó, amit direkten a fejkövetésre, a gesztusfelismerésre, valamint a több kamerapozícióból származó videótartalmak összefűzésére terveztek. Ráadásul 1 wattos fogyasztással beéri, miközben 57,6 GFLOPS-os teljesítményt biztosít. Utóbbi persze nem nevezhető soknak, de 1 wattos fogyasztási kereten belül nincs más, Intel számára is elérhető alternatíva. Ráadásul a Movidius felvásárlásával az Intel megszerzi a Myriad 2-höz tartozó szoftverkörnyezetet is.

Az Intel láthatóan arra számít, hogy a jövőben megnő az igény a gépi tanulás alkalmazására, aminek a jelei láthatók, hiszen lassan mindenből önállóan működő konstrukciót akarnak csinálni a cégek. Erre a legjobb példát az önvezető autók adják, de önállóan működő drónokból és robotokból is egyre több lehet.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés