Ilyen lesz az első SLED tévé

A QLED és OLED modellek ellenfelének szánják a Realme RMV2001-et. Legalábbis állítólag.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a Realme bejelentette, hogy egy forradalminak nevezett kijelző technológiát fejlesztettek ki, és hamarosan érkeznek is az SLED tévék.

Az SLED lényege, hogy a háttérvilágítást RGB LED-ek alkotják, ami nagyon tiszta fehér fény megjelenítését teszi lehetővé. Ennek hála pedig elérhetővé válik a minden korábbinál nagyobb színgazdagság és színpontosság úgy, hogy a szemre és agyra káros hatást gyakorló kék komponens aránya a megszokottnál kisebb. Korábban azt állították, hogy az eljárást a QLED és OLED ellenfelének szánják, azaz arra lehetett számítani, hogy felsőházba szánt modellekkel támadják majd a piacot. Nos, ez nem jött be.

A Realme bemutatta az első ilyen terméket, az RMV2001 típusjelzésű készüléket, amely már konkrét technikai specifikációkkal is rendelkezik. Az 55 hüvelykes VA LCD panellel és az SLED háttérvilágítással megtámogatott készülék 4K felbontású, viszont legnagyobb fénysűrűsége csupán 400 cd/m². Mindez pedig azt jelenti, hogy a nagy dinamikatartományú tartalmak megjelenítése során a QLED és az OLED készülékek sokkal jobb teljesítményt nyújtanak. A 4000:1 valós kontrasztaránya is nagyon messze van a csúcstól, a 60 Hz-es maximális képfrissítési ráta pedig kevés ma már az elit ligában. A készülék Android TV rendszerre épül, és 24 wattos hangrendszerrel rendelkezik. Mindent összevetve azt tudnánk mondani, hogy ennél azért az előzetes információk alapján többet vártunk.

Előzmények

Hirdetés