Idén 100 éves a Nikon

A nagy múltú vállalat a tavalyi 100 millió NIKKOR objektív után idén újabb 100-ast ünnepelhet.

Hirdetés

Bár a tényleges évfordulóig még bő fél év van hátra, az ünneplést már most megkezdték, legalábbis ezen weboldal tanulsága szerint. Az itt látható öt és fél perces rövidfilm gyors áttekintést nyújt a Nikon, vagy eredeti nevén Nippon Kōgaku Kōgyō Kabushikigaisha történelméről, egészen az 1917-es kezdetektől. A magyarul nagyjából Japán Optikai Vállalatnak megfelelő névvel illetett cég három kisebb optikai eszközök gyártásával foglalkozó manufaktúra egybeolvasztásával jött lére. A kezdetekben főként optikai lencséket, optikákat (még a Canon vázakra is), távcsöveket és mikroszkópokat gyártottak. 1932-ben bejegyezték a NIKKOR márkanevet a fényképezőgép optikák számára, 1933-ban pedig megjelent az első légifotózásra kihegyezett Aero-NIKKOR objektív. A II. világháború idején a japán hadsereget látták el különböző optikai eszközökkel.

A háború után, 1946-ban, a megszületett a Nikon név, melyet kezdetben a kompakt méretű fényképezőgépek kaptak meg, két évvel később pedig megjelent a Nikon Model I. Innen felpörögtek az események mind a fényképezés, mind az ipari alkalmazások területén. 1957-ben az első távmérős, '59-ben az első SRL váz is piacra került. 1971-ben az Apollo 15 fedélzetén a világűrbe is kijutottak és azóta is előszeretettel használják a Nikon gépeit és optikáit például a Nemzetközi Űrállomáson is. 1986-ban megjelent az első autofókuszos SLR váz, a Nikon F-501, majd 1988-ban a cég felvette a most is ismert Nikon nevet. Végül, de nem utolsósorban, 1999-ben megjelenhetett a gyártó első, digitális tükörreflexes (DSLR) váza, a D1. A szintén fontos mérföldkőnek számító 100 millió objektívet pedig alig fél éve sikerült elérniük.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nikon

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés