Hollandiában is tiltanák a letöltést

Hollandiában – ahogy Magyarországon is – a hatályos szabályozás értelmében megengedett a jogvédett tartalmak magáncélú letöltése az internetről, csak a feltöltés, a megosztás ütközik törvénybe. Ám ez a felállás hamarosan megváltozhat. Amint az a holland igazságügyi tárca államtitkárának közleményéből kiderül, a szerzői jogi törvényt úgy tervezik módosítani, hogy a letöltés is jogsértő lesz.

A módosítások különlegessége, hogy nem a keresleti oldalon vezetne be szankciókat, azaz nem a fájlcserélésen kapott fogyasztókat büntetné, hanem a kínálati oldal felszámolásához teremt jogi alapot. Az államtitkár, Fredrik Teeven hangsúlyozta, hogy a jogvédett tartalmak letöltésének tiltása azt a célt szolgálja, hogy a jogtulajdonosok fel tudjanak lépni a filmeket, zenéket és más anyagokat terjesztő weboldalak, szolgáltatások ellen. Az új szabályozás értelmében lehetőség lesz arra, hogy a külföldön üzemeltetett szájtok – példaként a Pirate Bayt említették – elérését letiltsák vagy korlátozzák az internetszolgáltatók. Hasonló szankciókat jelenleg csak a holland székhelyű oldalak (lásd Mininova) ellen tudnak kijárni a jogtulajdonosok.

Teeven kiemelte, hogy a felhasználóknak nem kell félniük az új törvénytől: a letöltők nem válnak bűnözővé, ellenük nem lehet ezután sem eljárást indítani. „Nálunk nem lesz fokozatos válasz [más néven: három dobásod van] elvre épülő szabályozás, mint Franciaországban vagy Nagy-Britanniában, ahol az előfizetőket le lehet tiltani az internetről” – magyarázta. Az alapelveket üdvözölte a kalózkodás ellen küzdő holland szervezet, a BREIN, amely ugyancsak hangsúlyozta, hogy kizárólag a szerzőijog-sértést elősegítő weboldalak és nem az egyes fájlcserélő internetezők ellen fognak fellépni.

A módosítás a letöltés átminősítésének ellensúlyaként eltörölné a jogtulajdonosokat a magáncélú másolatok készítésének lehetőségéért kompenzáló ún. üreshordozó-díjat, legalábbis a digitális tartalmak tárolására, archiválására alkalmas eszközök (mp3-lejátszók, noteszgépek, DVD-felvevők, pendrive-ok) esetében. Jelenleg ennek az átalánydíjnak köszönhetően számít törvényesnek a letöltés, ami magáncélú másolásnak minősül. Az államtitkár megemlíti, hogy az internet-hozzáférések árába beépíteni javasolt kulturális adó ugyanezen az alapon elvetendő.

A minisztérium egyben átláthatóbbá és elszámoltathatóbbá akarja tenni a közös jogkezelő szervezetek működését, hogy nyomon követhető legyen a begyűjtött pénzek útja.

Hirdetés

Azóta történt

A rendőrség felhasználja a navigációs berendezések információit

A Hollandiában történtek miatt a TomTom vezetője magyarázkodásra és bocsánatkérésre kényszerült.

Bukásgyanús a fokozatos válasz?

A fájlcserélők lekapcsolására lehetőséget biztosító rendszer Írországban sem működik flottul.

18 millió felhasználót követtek a fájlcsere gyanúja alapján – eredmény nélkül

Úgy tűnik, a fájlcsere elterjedtsége és a felhasználók hozzáállása miatt gyakorlatilag hatástalan és eredménytelen a francia kalózellenes törvény.

Előzmények

Brit tudósok az internetes jogdíj mellett

Egy tanulmány szerint elhibázott a jogtulajdonosok reakciója a fájlcserére, ahogy a brit szabályozás is az.

A LimeWire Amerikában kiegyezett a zeneműkiadókkal

Az online fájlcserélő szolgáltatás a dalok tulajdonosait igyekezett megbékíteni.

A többség szerint nem erkölcstelen az illegális letöltés

A megkérdezettek morálisan elfogadhatónak tartják a kalózkodást, a feketekereskedelmet viszont elutasítják.