Hivatalosan is megérkeztek Magyarországra a Samsung új tévéi

A hagyományos káva nélküli csúcsmodell is befutott.

Hirdetés

Az új koronavírus-járvány komoly hatást gyakorolt a televíziós iparágra. A kórság miatt a legtöbb gyártó csak jelentős késéssel tudta leszállítani új modelljeit. Többek között a tíz éve piacvezető Samsung is így járt, de a cég végül rendezte a sorait, megbirkózott a nehézségekkel. A vállalat hazai képviselete legalábbis erről számolt be egy különleges virtuális eseményen, ahol kiderült, hogy végre hivatalosan is megérkeztek hazánkban az új Samsung televíziók.


[+]

Csúcstévé keret nélkül

A Samsung továbbra is a saját fejlesztésű és gyártású kvantumpontos QLED panelekre, illetve a szintén házon belül képfeldolgozó processzorokra épít a felső kategóriában. Idén a Q950TS a csúcsmodell, amely egyrészt 8K felbontású, megkapta a Quantum Processor 8K-t, amely tartalmazza a különféle képmódosító, képjavító eljárásokat. Többek között azt az algoritmust, amely a temérdek mintát tartalmazó adatbázis alapján tréningelt mesterséges intelligencia segítségével skálázza fel az alacsonyabb részletességű anyagok felbontását. A vállalat munkatársai elárulták, hogy ezzel a módszerrel még akkor is ki lehet használni a 8K panelekben rejlő erőt, ha a tartalom "gyárilag" nem 8K-s.

A Tizen-alapú okostévé rendszerre épülő modell másik nagy különlegessége az egyedülálló keret nélküli dizájn. Az Infinity Screen képernyőt ugyanis sosem látott módon csak egy vékony szalag övezi, szóval a megszokott kávákat sikerült eltüntetni. A termék oldalára és felső részére is kerültek hangszórók, és megkapta a vállalat Object Tracking Sound+ (OTS+) technológiáját, amely állítólag minden korábbinál hitelesebben képes visszaadni azt, hogy honnan is jönnek a hangok.

Jön a Serif

Ha már a dizájnnál tartunk, akkor meg kell jegyezni, hogy a vállalat több új Lifestyle televízióval bővíti magyarországi választékát is. A már korábban bemutatkozott, általunk is kipróbált, The Frame nevű, cserélhető keretes modellek mellett végre elérhetővé válnak hazánkban az Serif TV fantázianevű készülékek is. Ezek külsejét a Serif betűtípus "I" betűje inspirálta, és tényleg meglehetősen szokatlanul festenek.

Annak köszönhetően, hogy alsó részük kiszélesedik, nincs is szükségük külön talpra, megállnak a saját lábukon, és egyszerűen fel lehet őket pakolni akár egy polcra, de persze opcionálisan beszerezhető egy állvány is hozzájuk. Az idei Lifestyle televíziók mindegyike QLED képalkotási technológiára épül, és persze megkapták a cég már említett, rengeteg különféle netes alkalmazás elérését biztosító exkluzív okostévé rendszerét is.

Előzmények

Hirdetés