Hirdetés

Hivatalosan is készül az x86-os Android

A Google Android operációs rendszere a mobil piacon meglehetősen nagy szerepet tölt be. A keresőóriás az Androidot elsődlegesen ARM-os processzormagokat tartalmazó lapkákra tervezi, de a rendszer nyílt forráskódú, így nem hivatalos forrásból ugyan, de az x86-os processzorokra is elérhető a szoftver. Az Intel ezt a projektet aktívan segíti, és a Computexen be is mutatták, hogy mire jutottak vele. Az Oak Trail platformra épülő gépeken elért eredmény szó szerint pocsék volt, így a vállalatnak nem maradt más választása, mint lobbizni a Google hivatalos támogatásáért.

Hirdetés

Az idei IDF jó alkalom volt, hogy a két vállalat bejelentse a megegyezést, vagyis a Google hivatalosan is vállalta, hogy az Android új verziói futnak majd x86-os processzorokon is. A jelenleg elérhető verziókhoz persze ez a támogatás nem fog megérkezni, de ez nem is számít. Az Intel elsősorban az okostelefonok piacára pályázik, és a 32 nm-es gyártástechnológiával készülő Medfield platform itt be is vethető. Ez a rendszer a megbukott Moorestown utódja, és az Android hivatalos támogatása mellett esélyes lehet az alkalmazása. A hírek szerint a Santa Clara-i óriáscég a mobil IGP esetében továbbra is a PowerVR termékcsaládot favorizálja. Ez a Windows esetében csak bajt hoz a vállalat fejére, de az Android mellett az Imagination Technologies komoly driveres támogatást kínál, amit természetesen a Medfield platform ki is használhat. Ettől függetlenül az Intel dönthet úgy, hogy a Tungsten Graphics segítségével saját támogatást kínál, de ennek az Android mellett nagyon kicsi az esélye, hiszen a gyári driverek minősége első osztályú.

Újra előkerült a Cloverview is, ami a várakozások szerint elsősorban a tableteket erősítheti. Valószínűleg az új 32 nm-es gyártástechnológiára épülő fejlesztés olyan kapcsolatban van Medfielddel, amilyenben a Moorestown és az Oak Trail, vagyis az alapok megegyeznek, de a Cloverview a Medfielddel ellentétben képes lesz a Windows operációs rendszerek futtatására. Ez persze nem zárja ki az Android futtatását sem.

A Google az x86 hivatalos támogatásával még jól is járhat, hiszen amellett, hogy az Android elsősorban egy mobil operációs rendszer az asztali gépeken is alkalmazható lehet. Ez a nem hivatalos forrásból származó portokkal már most is megtehető, de a gyári támogatás sokkal jobb szolgáltatásokat és teljesítményt eredményez, így ez egyfajta válasz is a Microsoft Windows 8-cal kapcsolatos mobil terveire. Az Android felhasználói felülete alapvetően könnyen átalakítható, vagyis egy jól működő x86-os port mellett nem sok változtatás kell ahhoz, hogy a rendszer a PC-kre is felkerülhessen, legyen az adott gép mobil, vagy asztali modell.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés