Gyorsan fejlődik a Li-Fi technológia

A Li-Fi technológia egyre többször kerül előtérbe az IT piacon. Az eredetileg D-Light néven ismert projekt koncepciója arra épül, hogy látható fényen keresztül is meg lehet valósítani az adatátvitelt. A fejlesztés évekkel korábban kezdődött meg Harald Haas vezetésével. Az Edinburgh-i Egyetem Mérnöki Intézetének professzora olyan koncepciót vázolt fel, mely a hagyományos LED-es lámpákat mikrochippel egészítené ki, és lényegében így valósulna meg a vezeték nélküli adatátvitel a detektorral felszerelt eszközökön.

A Li-Fi koncepciója
A Li-Fi koncepciója

A Li-Fi a fentiek értelmében elsődlegesen a Wi-Fit váltaná ki, hiszen egyrészt maga a koncepció gyorsabban működhet a sok ezerszer nagyobb frekvenciaspektrum következtében, illetve a fogyasztás oldalán is sokat lehetne spórolni, továbbá a LED lámpákat alapvetően az adatátvitel mellett még világításra is használják, így úgymond össze lehet kötni a kellemest a hasznossal. A Li-Fire már számos prototípus készült, illetve tulajdonképpen gyártásra kész állapotban van, de kevés gyártó támogatja még, így a terjedésre várni kell.

Harald Haas és csapata azonban dolgozik tovább, és bejelentették az eredeti koncepció kiterjesztését, ami már nappanelekkel továbbítja az adatot. Ennek hála jóval nagyobb területet lefedhet, mint az eredeti LED-es opció, illetve még önfenntartó is.

A napenergiára épülő Li-Fi 7 Mbps-os tempóra képes és elsődlegesen olyan területeket céloz meg, ahova hagyományos módon nagyon nehéz, vagy nagyon költséges eljuttatni az internetet.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés