Az EV-k eladásai továbbra sem hozzák azt a szintet, amit sokan vártak. A dél-koreai SK On azt mondja, hogy az ügyfelei Európában és az USA-ban is kiábrándító EV-eladásoktól szenvednek, így az SK On maga kénytelen volt vészhelyzetet hirdetni.
Hirdetés
A vezérigazgató költségcsökkentési intézkedéseket is bejelentett, valamint a dolgozókat érintő intézkedéseket, mivel válságkezelésre van szükség a jelentések szerint – ezt a munkavállalókkal is közölték.
Mióta az SK On 2021-ben elvált az anyacégétől, az utóbbi 10 negyedévben veszteséges volt, így pénzügyi kihívások elé került. Bár az EV-piacon vezetőnek számít, mégis a versenytársaktól lemarad, a nyugati EV-eladások nem hozzák a várakozásokat.
Számos megoldási javaslatot fontolgatnak, a cég beolvadhat a cégcsoport energiaágazatába is. Az SK On agresszív amerikai és európai befektetései (amelyeket a várt EV-őrület miatt eszközölt) egyelőre nem térültek meg. Az USA-ban leépítéseket hajtanak végre és a második gyárat (amibe a Ford is beszállt volna) is elhalasztották.
Bár az akkuszektorban a kínai cégek dominálnak 53,2 százalékos részesedéssel (a CATL és a BYD), a dél-koreai LG, SK, Samsung SDI, japán Panasonic is egyre növekednek a nyugati piacoknak köszönhetően.
Az USA és az EU a Financial Times szerint szeretné csökkenteni a kínai akkuk beáramlását, így utóbbi cégek nagy lehetőség előtt állnak. Bár a Biden-kormány sok céget támogatott is, a UBS szerint a dél-koreai akkucégeket cserben hagyták az amerikai autógyártók, mert nem tudnak olyan EV-ket gyártani, amikkel elérnék az eladási célokat. A General Motors például 2025-ig 1 millió EV-t akar eladni, de eddig csak 21 930-at sikerült.
