Felkészült az első tavaszi játékokra az új GeForce driver

A WHQL minősítésű, 419.35-ös meghajtó számos bosszantó hibát is javít.

Az NVIDIA elérhetővé tette a WHQL aláírással rendelkező 419.35-ös meghajtót, amely az Apex Legends, a Devil May Cry 5, illetve a Tom Clancy's The Division II című játékokhoz kínál új vagy frissített profilt. A meghajtó hivatalosan támogatja az alábbi hírben taglalt, újonnan hitelesített három kijelző, immáron automatikusan aktiválódó variálható frissítési frekvenciára vonatkozó szolgáltatását.

Az új eszközillesztőt számos hibát is korrigál, többek között az NVIDIA felszámolta Hitman 2-ben előforduló képi hibákat, továbbá a Batman: Arkham Origins, illetve GeForce RTX 2080-as VGA-val az Assassin’s Creed IV: Black Flag esetében is jól fog majd megjelenni a PhysX füsteffekt. Az Apex Legends esetében is javításra került az a hiba, ami miatt az erőforrást eldobhatta a program, és ez összeomlást eredményezett, de a Microsoft.Photos.exe alkalmazás is véletlenszerűen lefagyhatott. Mindezek mellett mostantól az NVDisplay.Container.exe sem fog irreálisan magas processzorterhelést eredményezni, valamint a klón módban bekötött G-Sync kijelzők a G-Sync szolgáltatás aktiválása mellett nem fognak hibás megjelenítést eredményezni.

Az új meghajtóhoz tartozó dokumentáció, illetve maga a driver – a megfelelő adatok megadása után – letölthető az NVIDIA szerveréről, illetve elérhető a GeForce Experience-en keresztül.

Az eszközillesztő a 64 bites Windows 10 (hardverfüggően a Fall Creators frissítéstől), 8.1 és 7 operációs rendszerekre telepíthető, és a GeForce 600, 700, 900, 1000, 1600, 2000 és a Titan szériás termékekkel rendelkező felhasználók hasznosíthatják. Ezenkívül az illesztőprogram tartalmazza a 9.19.0218-es verziójú PhysX drivert is. A mobil GeForce-oknál a notebookgyártók döntésétől függ, hogy az adott gépre telepíthető-e a hivatalos meghajtó.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés