A bitcoin bányászata egyre nehezebb, így ma már labdába se lehet rúgni egy erre tervezett ASIC, vagyis alkalmazásspecifikus integrált áramkör nélkül. Ebből a szempontból a kínai vállalatok számítottak vezetőnek, hiszen számos ilyen lapkát terveznek, de a japán Triple-1 az előző évben berúgta az ajtót, és letették az asztalra a Kamikaze nevű lapkát, ami egészen elképesztő, 52 J/TH-es hatékonyságot produkál.
Az említett ASIC a TSMC 7 nm-es node-ján készül, és ez, illetve rendkívül alacsony, 0,3 V-os üzemfeszültsége teszi lehetővé kiemelkedő hatásfokát, amivel még a kínai Bitmain S9-es fejlesztése sem tud mit kezdeni, utóbbit persze 16 nm-es node-on gyártják.
Bár a Triple-1 fejlesztése nem mondható újnak, hiszen már előző év őszén bemutatták, nehezen tud utat találni a piacra, hiszen a fő partnernek számító GMO manapság inkább menekül a "bányagépek" területéről, így hiába tekinthető komoly megoldásnak a Kamikaze, nincs mögötte olyan támogató, akire lehetne építeni a terjeszkedést. A Fujitsu azonban meglepetésre beáll a Triple-1 mögé, és a frissen megalakult partnerkapcsolat révén megkezdik a Kamikaze terjesztését.
A frissen bejelentett egyezmény abból a szempontból furcsa, hogy a Fujitsu eddig nem igazán érdeklődött a "bányagépek" piaca iránt, ami valószínűleg a jövőben sem fog változni, hiszen nem egy stabil szegmensről van szó. Ugyanakkor a Triple-1-gyel való partnerség hasznos lehet, mivel a vállalat a blokklánc technológia iránt igen nagy érdeklődést mutat. Rengeteg szolgáltatást fejlesztenek a háttérben, amelyek alapjául a blokklánc szolgál, és ezekhez bizony kelleni fog a számítási teljesítmény.
A fentiek miatt nem is feltétlenül a Kamikaze lehet fontos a Fujitsu számára. Segíthetnek eladni, mert az üzlet az üzlet, de sokkal értékesebb a Triple-1 szaktudása ezen a területen, vagyis az említett cég bizonyos Fujitsu szolgáltatásokhoz rendkívül hatékony alkalmazásspecifikus integrált áramköröket tervezhet, így téve ezeket vonzóbbá üzemeltetési szempontból.
A két vállalat tehát a friss üzleti viszonnyal inkább hosszabb távra tervez, amiből még bármi lehet, illetve ha már a hardver kész, akkor el lehet azt adni "bányagépekbe" is, ha van egy megfelelő kriptovaluta, amivel jó eredményeket produkál.