Fujitsu blog: műemlék újjáépítése képfeldolgozással

A japán vállalat segít helyreállítani a 2016-os földrengésnek áldozatul esett, kumamotói várkastélyt.

A Fujitsu érdekes bejelentést tett, ugyanis olyan területen vetik be technológiáikat, ami nem tekinthető szokványosnak. Talán itt Európában nem annyira tudunk erről, de Japánban a 2016-os kumamotói földrengés alapos kárt okozott a régión belül. Persze ezek helyreállíthatók, de például kumamotói várkastélyt sem kímélte a katasztrófa, aminek rekonstrukciója még ma is tart. A problémát az jelenti, hogy a cél az élethű újjáépítés, hiszen történelmi jelentőségű műemlékről van szó.

Az egyik szimbolikus épület az Iidamaru területen fekvő torony, amelyhez sokáig nem nyúltak hozzá. Egyrészt azért, mert maga a torony teljesen stabil maradt a saroktartók épsége miatt, másrészt a japán emberek erre a műemlékre a remény szimbólumaként tekintenek, hiszen még a földrengés sem tudott benne komoly kárt tenni.

Persze világos volt, hogy a tornyot meg kell javítani, de időközben kiemelt fontosságúvá vált a lehető legpontosabb helyreállítás, tehát hogy azokat a köveket helyezzék vissza a szerkezetbe, amelyek kiestek belőle. Mielőtt azonban hozzáláttak volna a procedúrához, egy mérnöki probléma ütötte fel a fejét: a megtalált kövek közül melyik hova való?

A Fujitsu a fenti problémára bevetette saját fejlesztésű képfeldolgozó technológiáját, amely fotók alapján próbálta meghatározni, hogy az egyes köveket hova kell majd visszaépíteni. Konkrétan 123 darab, egyedi kinézetű kő lett begyűjtve, amelyekről biztosan tudni lehetett, hogy az érintett toronyból származnak, majd ezek helyét keresték a vállalat PRIMERGY RX2540 M4-es szerverei a földrengés előtti és utáni állapotot reprezentáló képadatbázisban.


[+]

A japán cég beszámolója szerint a rendszer egy napon belül azonosította 101 darab kő pontos helyét, vagyis a helyreállítás hatékonysága elérte a 82,1%-ot. A nagysebességű képfeldolgozás bevetésével az előzetes munka elvégzésének az ideje is nagyságrendekkel csökkent. A rendszer 2018. november 5-től december 14-ig volt működésben, ez számított a tesztidőszaknak, segítéségével pedig sikerült újjáépíteni az érintett torony két sérült oldalát.

A Fujitsu a jövőben javítani szeretné a konstrukció pontosságát, illetve sebességét, emellett a rendszer segít a kumamotói várkastély teljes újjáépítésében. Azt tudni kell, hogy az említett torony mellett vannak azért jóval bonyolultabb feladatok is, ugyanis bizonyos épületek sokkal jobban sérültek, így ezek pontos javítása – az eredeti kövek felhasználásával – nehezebb lesz. Nem véletlenül próbálták ki a fejlesztést egy kisebb, viszonylag könnyen kezelhető részen.

Maga a szoftver később, de várhatóan még 2019-ben kereskedelmi forgalomban is elérhető lesz, így más, renoválásra váró műemlékek pontos helyreállításában is segíthet majd.

Azóta történt

Előzmények