Felköti a nadrágját az NVIDIA szoftveres csapata

Hirdetés

Aki nem lát kellőképpen a dolgok mélyére, annak egyszerű feladatnak tűnhet, a valóságban azonban nagyon bonyolult a Microsoft új operációs rendszerével debütált WDDM (Windows Display Driver Model) eszközmeghajtók programozása – legalábbis ezzel érvelt a minap Dwight Diercks, az NVIDIA szoftverfejlesztésért felelős alelnöke. A szakember azután kényszerült magyarázkodásra, hogy a kaliforniai cég végül minden igyekezete ellenére nem tudott a Vista január végi megjelenésére elkészülni a GeForce videokártyákat kezelő eszközmeghajtó új, minden funkcióját tekintve hibátlanul működő változatával. A hét elején beszámoltunk róla, hogy tengerentúlon ezért jogi eljárás megindítását fontolgatja felhasználók egy csoportja – vélhetőleg őket is próbálja nyugtatni Diercks a PC Perspective-nek adott nyilatkozatával.

A szakember a lapnak elmondta, hogy a vistás driverek felépítésükből adódóan jóval bonyolultabbak, mint a korábbi Windows változatokhoz készített eszközmeghajtók. Diercks példának felhozta, hogy míg a Vistához összesen hat különálló komponensből kell felépíteni a videokártya-eszközmeghajtót (külön DX9, DX10 és OpenGL modulok, illetve ezek SLI-re optimalizált változatai), addig Windows XP-hez elég volt egy DirectX és egy OpenGL vezérlőrutint elkészíteni. A programmodulok bonyolultságát jól jelzi, hogy az NVIDIA állítása szerint az elemek egyenként húszmillió sornyi kódot tartalmaznak, mely még az átfedésekkel együtt is figyelemreméltó méret egy átlagos grafikuskártya-eszközmeghajtóhoz képest.

Diercks elmondta továbbá: cége eltökélt szándéka, hogy behozza lemaradását, így a bonyolult kódolás ellenére eztán minden hónapban megjelenik majd egy hivatalos kiadású, WHQL-minősítéssel rendelkező vistás ForceWare. Az elkövetkezendő három hónap ütemtervében szerepel többek közt a korábbi GeForce változatok SLI-működésének megoldása (ez a márciusi verzióban válhat valóra), illetve a DirectX 10-alapú, SLI-kompatibilis modul véglegesítése (ez az áprilisi ForceWare változattal debütál majd). Mindezek előtt még ebben a hónapban megérkezik az első WHQL minősítéssel rendelkező vistás ForceWare, ez azonban a stabilabb működésen túl nem hoz lényeges újítást a jelenleg is letölthető bétaváltozathoz képest.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés