Hirdetés

Ez még nem az az econet

Nyugalmi állapot a két óriási tőkeemelés után.

Hirdetés

Az eltelt idő rövidsége miatt még nem látszhatnak a tőkeemelése eredményei az econet féléves eredményén, azok hatása egyedül a javuló mérlegen érhető tetten.

Jelentős változások történek az econetnél az elmúlt félévben a tavaly még komoly anyagi gondokkal küszködő cég két óriási tőkeemeléssel jelentős friss forrásokhoz jutott, a cég jegyzett tőkéje a korábbi 600 millió forintról 2,8 milliárd forint fölé emelkedett. A pénzt elsősorban a postai csekkeket kiváltani hivatott, jövő januárban induló EBPP rendszer fejlesztésére fordítja a cég.

Az idei első félévben a társaság eddigi alaptevékenységét jelentő honlapépítés és tartalomszolgáltatás jobban működött, mint az előző évben. A cég árbevétele 5 százalékkal 130 millió forintra emelkedett, s a költségek szigorú leszorításának köszönhetően az adó előtti eredmény a tavalyi 60 milliós veszteségből idén szerény pozitívba fordult.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt

Előzmények