Hirdetés

Jobb- és balkezeseknek egyaránt kedveznek az EVGA Torq X5 és X3 egerei

A főként videokártyáiról ismert, de minőségi tápokban és alaplapokban utazó vállalat az idők folyamán fokozatosan bővítette kínálatát házakkal, tablettel, különféle kiegészítőkkel, és tavaly óta egereket is felvették a portfólióba. Első próbálkozásuk a fémtalpas, vezetékes (USB-s) Torq X10 és a valódi karbonnal bevont X10 Carbon volt, amelyek legfeljebb 8200 dpi-re képes Avago 9800-as lézeres szenzort és 20 millió leütést elviselő Omron kapcsolókat kaptak, egészen pontosan kilencet. Ám legérdekesebb mégis az, hogy kétkezes kialakítással álmodták meg, ami a "gamer" egerek esetében nem annyira tipikus. Az már csak a hab a tortán, hogy mindezt megfejelték háromszínű LED-del, öt profil eltárolására képes beépített memóriával, súlyozási lehetőséggel és egy állítható magasságú tenyérrésszel.

A cég az X10-et a 70-100 dolláros kategóriába nevezte be, az olcsóbb modellekre, az X5 és X3 jelzésűekre egészen idáig várni kellett. Természetesen ezek is szimmetrikus kialakítást kaptak, így a jobb- és balkezesek számára egyaránt kézre állnak. Elhagyták viszont a fém talpat, a súlyozási rendszert és az állíthatósági lehetőséget, illetve a gombjaik számát kilencről nyolcra csökkentették, a legolcsóbb darabban a megvilágítás csupán a pirosra korlátozódik. Az "olcsósítást" továbbá az érzékelők variálásával érték el, így a lézeres mellett előkerülnek a hagyományos optikai szenzorok is, valamint az X3-ban a gombok is kevésbé strapabíróak.

VGA Torq X3 / X5 / X5L VGA Torq X3 / X5 / X5L
VGA Torq X3 / X5 / X5L [+]

Az egyes egerek tudását az alábbi, gyártó által kiadott táblázat foglalja össze, amiben a tavaly óta kapható X10 is szerepel:


[+]

Ami az árakat illeti, a Torq X5L 60 dollárt kóstál, az X5-ért 50 dollárt kérnek, az X3 pedig 40 dollárért kapható. Az X3L ára egyelőre ismeretlen.

  • Kapcsolódó cégek:
  • EVGA

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés