Megynyílt az Európai Unió digitális könyvtára

Az Európai Unió képviselői tegnap a frankfurti könyvvásáron jelentették be, hogy elindult az EU digitális könyvtára, az EU Bookshop, mely az európai együttműködés kezdetétől,  1952-től tartalmazza a közösség történetének dokumentumait, jelenleg a 23 hivatalos nyelven, de bizonyos anyagokat közel 50 nyelven.

„A digitális könyvtár elindításával a [a törvénykezési és kulturális publikációk] teljes átláthatóságának megteremtése volt a célunk” – nyilatkozta a megnyitón Leonard Orban, az EU többnyelvűségért felelős biztosa, aki azt is elmondta, hogy ez a projekt is jelzi az unió elkötelezettségét, mely szerint a nyelvi sokszínűség támogatása a közösség kiemelt feladata.

EU Bookshop

Az archívum legrégebbi dokumentuma Jean Monnet beszéde, amelyben kezdeményezte az Európai Unió elődjének, a Szén- és Acélközösségnek, más néven Montánuniónak a megalakítását.

A könyvtárban jelenleg 140 ezer publikáció található (ezek közül 110 ezer iratot, körülbelül 12 millió oldalnyi terjedelemben 2008 februárja óta digitalizáltak), s az anyag a tervek szerint évente 1600 új, digitális módon készült dokumentummal fog gyarapodni.

Az EU Bookshop létrehozása 2,5 millió euróba (körülbelül 670 millió forintba) került.

Azóta történt

Az EU az online tartalom védettségének újraszabályozását tervezi

Hinta-palinta: az adott területekért felelős biztosok erénye az, hogy végre politikai szintre vitték a problémát, ám nyilatkozataik alapján igencsak félős módon tették meg mindezt.

Jöhetnek az egységes mobiltöltők

Az ITU-T rábólintott az univerzális telefontöltőkre, jövőre érkezhetnek az első alkatrészek.

Csatát nyertek a kereskedelmi szoftverek lobbistái?

Az Európai Interoperabilitási Keretrendszer új verziójának munkaszövege arra utal, hogy a nyílt forrású szoftverek hátrányba kerülhetnek az EU-ban.

Elfogadták az Európa távközlési jövőjét meghatározó uniós törvényt

A törvénycsomag két fő célja: a verseny segítése, illetve a fogyasztók jogainak minden eddiginél hatékonyabb védelme.

Előzmények

Európa szerencsétlenkedik, s ezt a Google-on akarja leverni

A folyamatosan kompromisszumokat ajánló amerikai cég nem tud úgy viselkedni, hogy az megfeleljen az európai iparági és politikai lobbiknak.

Az EU új üzleti modellt sürget a jogvédett netes tartalmak esetében

A „Digitális Európa” stratégiáját felvázoló Viviane Reding nagy hangsúlyt helyezett előadásában az internetes kalózkodás problémájának megoldására.

Újraindult az európai digitális könyvtár, az Europeana

Az európai kultúrkincsek adatbázisa legalább a tavaszig még tesztüzemben működik.

Hamarosan elérhetővé válik az Európai Digitális Könyvtár

Az Európai Bizottság a 2009–2010-es időszakban a maga részéről 120 millió euróval járul hozzá az európai kulturális örökség online elérhetőségének javításához.