Kisebb gubanc lehet az Arctic Liquid Freezer II-es vízhűtésekkel

A bajra már megvan a gyógyír, és persze a 6 évre szóló garancia sem csorbul.

Hirdetés

A 2019-es megjelenése óta az Arctic Liqiuid Freezer II kompakt AIO korrekt teljesítményének, mérsékelt hangjának és feltűnést kerülő külcsínének köszönhetően nagy népszerűségre tett szert, illetve számos díjat elnyert, azonban a gyártó most arra figyelmeztet, hogy némelyik, 2021 májusától polcokra került darabbal esetleg gond lehet.


[+]

Egyes példányoknál a tömítések nem voltak megfelelő módon vulkanizálva, ami kémiai reakcióhoz vezet a réz cold plate és a tömítés között, és ennek eredményeképp kénes üledék alakulhat ki, ami a rézlemezen felhalmozódik. Ez lecsökkent hűtőképességet vagy rosszabb esetben a hűtőfolyadék szivárgását okozhatja, ám mivel ez egy hosszú folyamat, pánikra nincs okunk.


[+]

A már piacon lévő, továbbá a vállalat raktáraiban ücsörgő hűtők átestek egy szűrésen, a minőség-ellenőrzési procedúrát szigorították, és a hibásak helyét átvették a javított verziók, amikre egy "QC Passed" feliratú matricát ragasztottak. Mivel a cég tisztában van azzal, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy a processzoruk hőmérsékleti mutatóit kordában tartó egység hetekre kiessen az aktív szolgálatból, egy javító készletet szándékoznak kiküldeni az érintetteknek, amelynek hála néhány perc alatt – bármiféle szakmai előképzettség nélkül – orvosolható a probléma, azaz a szóban forgó tömítés cseréje. Az eljárásról egyébként egy videó is készült:

Az Arctic weboldalának vontakozó részén (alul) található egy kis kérdőív, ami segít beazonosítani a Freezer II-esünket. Amennyiben az általunk birtokolt modell igényelné a foglalkozást és úgy érezzük, hogy nem állunk készen a manőverre, természetesen el is küldhetjük azt a gyártó németországi vagy egyesült államokbeli csapatának, viszont így a kétirányú csomagküldés (plusz a hétvégék) miatt pár hétig nélkülözni leszünk kénytelenek a hűtésünket.


[+]

Ha az előbbi modus operandi mellett döntünk, szükségünk lesz a vásárlást igazoló számlára, valamint a három számjegyű azonosító kódra, ami a pumpa alján húzta meg magát.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés