Első körben gyártóspecifikus lesz a HDR támogatása

Ugyanakkor ez nem tart majd sokáig, mivel a Microsoft gyorsan hozza majd a megfelelő Windows frissítést.

Hirdetés

Az idei év egyik nagy dobása lesz a HDR, amelyről a kijelzőkben utazó, illetve GPU-kat fejlesztő cégek, egy ideje már beszélnek. A jelenlegi információk szerint ősszel érkeznek meg azok a monitorok, amelyek támogatni fogják a HDR-t, így biztosítva jobb minőségű képi megjelenítést. A HDR kijelzők fénysűrűsége várhatóan 600-1200 cd/m² közé esik majd, a kontrasztarányuk pedig megfelel az SMPTE 2084-es szabványnak, amelyre HDR EOTF vagy PQ EOTF formátumként szokás utalni. Mindemellett a Rec.2020 szabványt is támogatják, amely a színtérre vonatkozó specifikációkat fogalmazza meg. Ez a látásunk 75,8%-át fedi le lényegesen túlteljesítve a jellemzően használt Rec.709-et.


[+]

A HDR kijelzőkre a GPU-kat fejlesztő cégek is felkészültek. Az AMD már bejelentette, hogy a teljes R9 300-as sorozat, illetve a Fury és a Nano, valamint az új 400-as Radeonok megfelelnek a követelményeknek. Fontos kiemelni, hogy a Radeon R9 300-as VGA-k valójában olyan lapkákat tartalmaznak, amelyek új kijelzőmotorral dolgoznak, vagyis a régebbi sorozatú VGA-k hardveresen nem képesek a HDR-t kezelni, annak ellenére, hogy a közhiedelemben az él, hogy a termékek jó része átnevezett. Valójában a felhasznált GPU-k új steppingje biztosítja a HDR-hez szükséges tudást. Az NVIDIA oldaláról a GeForce GTX 1000 sorozat, illetve a legújabb Titan felel meg az igényeknek, így ezekkel érhető majd el a HDR.

A rossz hír, hogy első körben a programokat nem lehet szabványosan felkészíteni a HDR támogatására. Emiatt az AMD a Photon SDK-t, míg az NVIDIA egy hasonló, de névtelen fejlesztőkörnyezetet biztosít a piac számára. Öröm az ürömben, hogy amennyiben az adott program belsőleg már eleve LDR futószalaggal dolgozik, akkor a HDR kijelzők támogatása még a két fejlesztőkörnyezet megléte mellett is rendkívül egyszerű.


[+]

Mindemellett a Microsoft nagyon érdeklődik a HDR iránt, és úgy néz ki, hogy még idén kiadnak egy olyan Windows frissítést, amely gyakorlatilag az egész rendszert szabványosítja. Ezt a gyártók számára csupán egy új meghajtó mellett kell támogatni, és akkor a fejlesztők szabványos formában is kiadhatnak HDR-t támogató programokat.

Jó esély van egyébként arra, hogy a gyártók a saját HDR könyvtáraikat is megtartják az eszközillesztőkben, mivel a szabványos rendszer megérkezése előtt megírt alkalmazásoknál ez biztosítja a működést, illetve nagyon fontos, hogy a Microsoft csak a Windows 10-hez ígérte be a HDR támogatását. Amennyiben ezt nem hozzák a korábbi Windows operációs rendszerekre, akkor ott csak a gyártók saját könyvtáraival lehet HDR-t varázsolni a megfelelő kijelzőkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés