Hirdetés

Elődjeinél tágasabb belsővel csábítja a leendő tulajokat a Xigmatek Midgard IV

Hirdetés

Idestova hét éve már, hogy a Xigmatek elkészítette első házát, a Midgardot, melynek sikere azóta is töretlennek tekinthető, köszönhetően annak, hogy menetrendszerűen, nagyjából két és fél évente jelenik meg belőle egy frissített kiadás, ami a kor igényeihez próbál igazodni. Ennek megfelelően idén már a negyedik generációs, azaz Midgard IV modellt tette le az asztalra a gyártó, de ezúttal kicsit más utat választott a gyártó.

A Xigmatek ugyanis a mostanság megszokottól eltérően nem egy midi, hanem sokkal inkább egy "full tower" házat készített: méretei 510 x 210 x 530 milliméteresek, azaz jóval magasabb, mint az előző két generáció, inkább az első Midgardhoz áll közelebb – ami viszont nagyobb a mostaninál is. A méretnövekedéssel egyetemben a belsőt úgy alakították ki, hogy E-ATX alaplapokat is képes legyen befogadni, ami viszont egyedülálló újítás a családon belül. Megtartották az alsótápos kialakítást (de egyúttal eltakarták a kábelkorbácsot), illetve az 5,25"-es meghajtóhelyeket is, összesen három darabot, de ezek tartórekesze szükség szerint kivehető. Emellett három darab, kívülről nem hozzáférhető 3,5"-es és hat darab 2,5" tároló behelyezésére van lehetőség, de ehhez már használni kell az alaplaptálca hátulján található 2,5"-es felfogató pontokat is, ahol csak 7 milliméter vastag tárolók szállásolhatók el.

A ház alapvetően acélból készült, amit műanyaggal és "acélhálóval" párosítottak az előlapon. A megjelenés kevésbé letisztult, mint például a Midgard III-é, visszajött az előlapi rács, és a formavilág is szögletesebb lett, de a lábaknál sikerült egy kis lendületet vinni bele, valamint kiemelendő, hogy szintén elsőként a szérián belül ablakos oldallappal szerelték. Ami a hűtést illeti, két 120 milliméteres, előre beszerelt ventilátor bújik meg az előlap mögött, és további három szerelhető fel a tetőre, egy pedig a ház hátuljára. Ezeket két fordulatszám-szabályozóra/kapcsolóra köthetjük, így kézzel is beavatkozhatunk a szellőzésbe. A vízhűtés is opció, akár külső radiátorhoz is találunk kivezetési lehetőséget, ám a belső elhelyezés sem lehetetlen. Az 5,25"-es rekeszt kivéve két darab 360 milliméter hosszú hőleadónak is van hely az előlap mögött és a fedlap alatt. A tágas belső továbbá 450 milliméterig biztosít helyet a grafikus vezérlőknek, míg a levegős processzorhűtők magassága 170 milliméterben van maximalizálva.

Az előlapi I/O panel (ami most is felülre került) két darab USB 3.0-s és két darab USB 2.0-s kivezetést kínál a megszokott 3,5 milliméteres jack aljzatok mellett. Ezúttal a Xigmatek nem kényeztet bennünket ezen a téren egyedi extrákkal, mint korábban a SATA dokkoló és az opcionális Qi töltő.

Sajnos a Xigmatek árat nem közölt, és egyelőre nem listázzák sehol, így csak tippelni tudunk egy 80 euró körüli árcédulára.

(A fotók minőségéért elnézést kérünk, a gyártó nem tett elérhetővé nagyfelbontású képeket.)

Azóta történt

Előzmények