Hirdetés

Ellentétekre épülő Elsa videokártyák

Hirdetés

A német-tajvani érdekeltségű Elsa Technology hónapok óta jelen van a piacon GeForce 6600- és 6600 GT-alapú vezérlőivel, a cég honlapján azonban nemrégiben minden különösebb hírverés nélkül megjelent két figyelemre méltó termék, mintegy a fent említett kategóriák végleteit képviselendő. A két videokártya felépítéséből és teljesítményéből adódóan jól meghatározza saját felhasználási területét, mindemellett mindkét vezérlő rendelkezik olyan egyedi ismertetőjegyekkel, amelyekkel eddig egyáltalán nem, vagy csak kevés gyártó termékének kapcsán találkozhatott a vásárlóközönség.


Gladiac 660GT Phoenix

Az Elsa Gladiac 660GT Phoenix a konkurens termékek túlnyomó részét maga mögé utasítja a teljesítmény-ranglétrán, legalábbis erre utalnak a referenciához képest megnövelt; 550 MHz-es GPU- és 560 (effektív 1120) MHz-es memória-órajelek. A kártya további érdekessége, hogy a GPU-t a koreai Zalman által fejlesztett VF700-as sorozatba tartozó VGA-hűtő tartja üzemi hőmérsékleten, mindemellett a 128 megabájtnyi GDDR3 memóriára is hűtőbordák kerültek a túlmelegedést elkerülendő. Korábban már beszámoltunk olyan GeForce 6600 GT vezérlőről, melyet szintén a Zalman megoldása hűt, akkor megemlítettük, hogy a jobb hűtésért cserébe a közvetlenül a VGA-foglalat alatt található bővítőhelyet biztosan nem tudja kihasználni tulajdonosa, ez ugyanúgy vonatkozik az Elsa kártyájára is.


Gladiac 660 Blade

Ilyen problémával egészen biztosan nem fog szembesülni az Elsa legújabb GeForce 6600-as kártyájának tulajdonosa, az Elsa Gladiac 660 Blade ugyanis lényegesen szerényebb hűtési megoldást vonultat fel, mint nagyobbik testvére. A hűtés mellett a kártya is „összement”; az Elsa elsők között jelent meg low-profile 6600-as vezérlővel a piacon. A gyártó ezzel a lépésével alighanem hamar belopja magát a mini PC-k rajongóinak szívébe, hiszen a Gladiac 660 Blade leginkább a mindig helyszűkében lévő apró PC-házak tulajdonosainak nyújt kedvező megoldást. Jó hír, hogy az áttervezett nyomtatott áramkör gyakorlatilag kompromisszummentes megoldást nyújt, ugyanis a kártya minden paraméterében megegyezik a referenciával; a GPU 300, a memória pedig 250 (effektív 500) MHz-en jár, ráadásul a 128 bites memóriainterfészt sem kurtította meg a gyártó, ami a konkurencia hasonló formátumú megoldásairól nem mindig mondható el.

Az Elsa Gladiac 660GT Phoenix és 660 Blade heteken belül piacra kerülhet Magyarországon.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Elsa

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés