Hirdetés

Elkészült az Asetek negyedik generációs kompakt vízhűtője

Úgy tűnik, hogy a komoly összeszerelést nem igénylő, előre feltöltött és lezárt kompakt vízhűtéses rendszerek népszerűsége töretlen, aminek legújabb jele, hogy az alapot adó dán Asetek elkészítette a negyedik generációs változatot, ami a fejlesztések mellett a eddiginél több variációban lesz elérhető.

A harmadik generációs blokk mikrocsatornáinak és az Asetek WaterChill Antarctica keresztezéséből született meg a negyedik generációs blokk.
A harmadik generációs blokk mikrocsatornáinak és az Asetek WaterChill Antarctica keresztezéséből született meg a negyedik generációs blokk. [+]

Az Asetek gyakorlatilag a negyedik generációs hűtő majdnem minden porcikájához hozzányúlt, lényegében csak a harmadik generáció rézből készült mikrocsatornás hőátadójának felépítését tartották meg. A folyadék áramlását viszont a 2004-ben bemutatott Asetek WaterChill Antarctica blokkhoz hasonlóan alakították át, azaz a hűvös folyadék felül-középen lép be, és szintén felül, de immáron két oldalon távozik. Természetesen ez nem befolyásolja a pumpa elhelyezését, tehát azt továbbra is a blokk tetejére integrálták, ugyanakkor az említett változtatás miatt egy kis átalakításra szorult, illetve a nyomást is megnövelték. A gyártó állítása szerint a negyedik generációs hűtőblokk termikus ellenállását összességében 20%-kal sikerült csökkenteni.

Asetek 140 és 120 mm-es bordák egymás mellett.
Asetek 140 és 120 mm-es bordák egymás mellett. [+]

Arról nem esik szó, hogy a radiátorok felépítésén komolyabban változtattak volna, ugyanakkor itt sem maradunk újítás nélkül, hiszen a gyártó 140 és 280 mm-es (2 x 140 mm-es ventilátorral hűthető) hőcserélőket is piacra dob, igazodva ezzel az újonnan felmerült igényekhez, valamint növelve az egyes PC házakkal való kompatibilitást. Ezzel párhuzamosan a Chill Control VI szoftver is érkezik azokhoz a hűtőkhöz, amelyek ennek használatát támogatják. A szoftverrel a rendszer hűtésének monitorozásán felül egy görbén állítható be a ventilátor fordulatszáma a hőmérséklet függvényében, illetve különböző felhasználáshoz szánt profilok eltárolására is alkalmas, továbbá a pumpa tetején lévő világítás színét is képes átmenetesen változtatni meghatározott időközönként vagy a hűtőfolyadék színének függvényében.

Asetek ChillControl VI szoftver
Asetek ChillControl VI szoftver

A gyártó arról nem adott hírt, hogy saját név alatt is forgalmazni akarná az új vízhűtőt, de az OEM partnerek előbb-utóbb biztosan piacra dobják az új megoldásokra épülő saját termékeiket. Az árazásról egyelőre nincs információ, hiszen ez szintén a partnereken múlik majd.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés