Elhalasztották a No Rest for the Wicked teljes kiadásának megjelenését

A Moon Studios további fejlesztési időt kér, hogy az akció-RPG végső változata minden szempontból megfelelő állapotban érkezzen.

Hirdetés

A Moon Studios a minap bejelentette, hogy eltolja a No Rest for the Wicked 1.0-s verziójának megjelenését, amelynek premierje eredetileg októberre volt tervezve. A fejlesztők szerint a halasztásra azért van szükség, hogy javíthassák a játékmenet teljesítményét, finomhangolhassák az osztályrendszert, valamint tovább csiszolhassák az összképet. A csapat a következő hónapokban további zárt bétateszteket tart, majd decemberben egy nyílt próbakörre is sor kerülhet. A fejleményekről a Wicked Inside fejlesztői videónaplókban számolnak majd be részletesebben. A korai vásárlók számára fenntartott Founders Pack megszerzésének határidejét szintén módosították, így a PC-s játékosok január 1-ig jogosultak lehetnek rá, ráadásul a július 10. után vásárlók is visszamenőleg megkapják a csomagot.

A különleges pakk többek között egy exkluzív rejtekhelyet, egy egyedi kardot, egy alapítói jelvényt és egy külön nyilvános bétaszervert tartalmaz. A játék jelenleg PC-n korai hozzáférésben érhető el, a teljes változat valamikor 2027. márciusában debütál, a konzolos változatok közül elsőként a PlayStation 5 verzió érkezik a PC-s kiadással, de később Xbox-ra és Switch 2-re is megkapjuk a játékot.

Hirdetés