Elég fura OLED tv koncepciók születtek az LG dizájnversenyén

A cég egy brit dizájnmagazinnal együtt indított egy formatervezési pályázatot. Mutatunk néhány érdekes ötletet.

A tévékbe szánt nagy méretű OLED kijelzők lehetnek átlátszóak, hajlíthatóak és igen vékonyak is akár, így dizájn terén egyértelműen jobb lehetőségeket kínálnak, a hagyományos folyadékkristályos készülékeknél. Ennek kihangsúlyozása érdekében a panelek fejlesztéséért és gyártásáért felelős LG Display egy formatervezési pályázatot indított a brit Dezeen magazinnal együtt, amelynek központjába a tévéket állították.

Hirdetés

Számos, egészen pontosan 220 terv érkezett a világ mintegy 50 országából. Ezek közül mutatunk most néhányat. Kezdjük is az első helyezettel, amelynél a falra aggatott készülékből  egy kis polcban folytatódik.


[+]

A második helyezett Signal, a fura talpa miatt emelkedik ki a tömegből.


[+]

A harmadik lett a Console, amelyet az ágyban tévéző népeknek szánnak.


[+]

A FlagR olyan, mintha egy zászló lenne, hátránya lehet, hogy az egyik oldalról nem lehet nézni a képernyőt.


[+]

A Trollie egy fürdőszobai koncepció, mely egy törölköző- és virágtartóval egybeépített tologatható állványon kapott helyet.


[+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

Hirdetés