Egymilliárd dollárra büntették az Übert a hollandok

A sofőrök automatikus felfüggesztése nem felelt meg az adatvédelmi előírásoknak.

A Holland Adatvédelmi Hatóság 825 millió eurós, azaz 966 millió dolláros bírságot szabott ki az Uberre, mert a cég automatizált rendszerben tiltotta le sofőrjeinek a fiókjait kellő figyelmeztetés és emberi felügyelet nélkül, írja a Reuters. Ez a GDPR-korszak eddigi második legnagyobb büntetési tétele. A hatóság indoklása szerint a vállalat súlyos jogsértéseket követett el, és Monique Verdier alelnök egyértelműen fogalmazott: „Egy számítógépnek nem szabad önállóan olyan döntéseket hoznia, amelyek ennyire súlyos következményekkel járnak.”

Hirdetés

A vizsgálat felhasználói panaszok nyomán indult. A sofőrök szerint a rendszer emberi beavatkozás nélkül, előzetes értesítés nélkül deaktiválja a fiókokat. Az Uber azzal érvel, hogy a legtöbb felfüggesztés csak átmeneti, végleges kizárásra pedig kizárólag emberi átvizsgálás után kerülhet sor, ami ellen a sofőrök fellebbezhetnek. A holland hatóság szerint azonban voltak olyan esetek, amikor a végleges tiltás emberi ellenőrzés nélkül történt, amit az Uber vitat. A cég közölte, hogy fellebbez a döntés ellen, és „határozottan elutasítja a döntést, illetve az aránytalan bírságot”.

Az ügy egy korábbi francia Uber-sofőr, Brahim Ben Ali panaszából indult. 2019-es fióktiltása után összegyűjtötte 170 másik sofőr tanúvallomását, majd a holland hatósághoz fordult, mivel az Uber európai központja ott található. A sofőröket a svájci PersonalData.io digitális jogvédő szervezet segítette az adatok begyűjtésében. Alapítója, Paul-Olivier Dehaye szerint egy sofőr akár ezer sikeres fuvar után is azonnal komoly következményekkel szembesülhet, ha egyetlen utas panaszt tesz ellene.

Ez már a harmadik jelentős bírság, amelyet a holland hatóság az Uberre kirótt. Korábban 290 millió eurós büntetést kapott vállalat sofőrjeinek aggályos személyes adatkezelése miatt. Dehaye a döntést követően elmondta: csoportos kereset benyújtását mérlegeli, hogy az érintett sofőrök kártérítést követelhessenek, és új céget indít StartClaims néven, amely más digitális ügyekben is támogatná a szabályozási és peres eljárásokat.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Uber

Előzmények

Új előzetest kapott a Crazy Taxi: World Tour

Elindult a jelentkezés a zárt hálózati tesztre, ami szeptember 11-13. között lesz.

Ön vezető vagy önvezető? Az Uber az utóbbi mellett voksol

Gigaberuházással robbantaná be a fuvarszolgáltató a robotaxik korszakát.

Elindult a szomszéd robotaxi szolgáltatása

Mérföldkőhöz érkezett a Verne önvezető projektje, de még ott a kormány és a pedál.

Tokióban teszteli önvezető autóit a Nuro

A Nuro Japán szűk utcáin is elkezdi tesztelni autonóm járműveit, biztonsági sofőrrel, ami globális nyitást vetít előre.