2018. július 19., csütörtök

Útvonal

Hírek » Alaplap rovat

Új, konzol méretű PC-s dizájnon dolgozik az iparág?

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A legújabb terv, hogy konzol méretben kell a PC a nappaliba, de ehhez új kialakítású alaplapokra és házakra is szükség van.

A PC-piac vitathatatlanul kezd átalakulni. Eddig az asztali szegmensben a cégek túl nagy innovációval nem próbálkoztak, de nem lehet nézni tétlenül, hogy a DIY, azaz a csináld magad piacon, éves szinten csökkennek az eladások. Ezt a legtöbb cég arra vetíti vissza, hogy a felhasználók valami olyan új dologra vágynak, amit a mostani DIY terület nem tud megadni nekik.

Hirdetés

Az előre összeszerelt gépek tekintetében érdekesnek mondható, hogy a konzolszerű kialakítással rendelkező PC-k kifejezetten jó eladásokat produkálnak, tehát egyértelmű, hogy érdemes a nappalikat célozni ezzel az iránnyal. A gond az, hogy a kialakítás ellenére, egy bizonyos házméret felett a felhasználók nem annyira érdeklődnek. Ebből az következik, hogy a nappali szintjén fontos, hogy maga a ház ne legyen túl nagy, még a fektetett dizájn ellenére sem. Ezt egy előre összeszerelt, úgymond OEM dizájnnal ezt a problémát még meg lehet oldani, de a DIY-piacon már annyiféle lehetséges komponens van, hogy problémát jelent a potenciális vásárlók által még elfogadhatónak tartott mérethatárok betartása.

A fentiek miatt az érintettek – gondolva itt az alaplapgyártókra és a házgyártókra – új szabvány kidolgozásán ügyködnek, amely gyakorlatilag előírná, hogy a grafikus vezérlő rá legyen építve az alaplapra, és ezt a váltást házgyártók lekövetnék. Ilyen formában tulajdonképpen még a DIY piacon is csökkenthető lenne a konzolszerű, nappaliba szánt PC-k mérete, miközben a teljesítmény tekintetében nem kellene kompromisszumot kötni.

Az MXM csatolóval szerelt alaplap nincs messze a koncepcióját tekintve, de ez lenne a jó út?
Az MXM csatolóval szerelt alaplap nincs messze a koncepcióját tekintve, de ez lenne a jó út?

A legnagyobb alaplapgyártók számára ez az irány nem jelentene gondot. Az ASUS, a Gigabyte és az MSI az alaplapok mellett ugyanis gyárt VGA-kat is. Az ASRock lenne problémás helyzetben, de információink szerint ők összeállnak a Sapphire néven ismert céggel, hogy a fejlesztéseket kooperációban végezzék. A Sapphire azért is jó választás, mert nekik az alaplapok fejlesztése és gyártása területén is van tapasztalatuk, tehát átfogóan tudják segíteni a munkálatokat. Itt megjegyeznénk még, hogy úgy tudjuk az ASRock és a Sapphire együttműködése általános lesz, tehát nem csak az új irányokra vonatkozik, de erről részleteket sajnos nem sikerült kiderítenünk. Az ECS-nek szintén van VGA-kkal kapcsolatos tapasztalata, tehát számukra is lekövethető a potenciális változás.

Azt egyébként nagyon nehéz megmondani, hogy ezzel az elképzeléssel mi az igazi cél. Természetesen nem arról van szó, hogy nem lehet csinálni egy új, alaplapokra vonatkozó szabványt, amely tulajdonképpen arról szól, hogy relatíve kis méretben is erős GPU legyen az erre kialakított házban. Minden bizonnyal nem kevés helyet lehet így megspórolni a hagyományos, külön VGA-val dolgozó koncepció mellett. De ilyen formában maga a DIY-piac jellege is csorbul, hiszen elvész a grafikus vezérlő cserélhetősége. Képletes fogalommal élve, valamelyik kezünkbe mindenképpen beleharapunk, még akkor is, ha ez az irány tényleg szabadabb szerelhetőséget tenne lehetővé, mint ami az előre összerakott OEM rendszereknél elérhető. Utóbbiakat ráadásul manapság egyre többször hívják egyszerűen konzolnak, csak azért, mert így eladhatóbbak, mintha PC-ként lennének árulva. A technikai problémákról nem is beszélve, hiszen az alaplapoknál sem lehet elmenni a végletekig, mivel egy 256 vagy 384 bites memóriabusszal rendelkező GPU azért komoly rétegezést igényel, vagyis ezt sem könnyű egy alaplapra integrálni, olcsó pedig pláne nem lesz. Persze elképzelhető, hogy már a HBM-mel szerelt GPU-k vannak célkeresztben, ahol a nyomtatott áramköri lapra nem kell kivezetni a memóriát. Ez elvben logikus, hiszen a jövő mindenképpen a HBM-é, viszont ez megint a választási lehetőségeket fogja ritkítani, ami ismét ellentétes a DIY-piac lényegével.

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.