Szinte minden PC-s technológiát bevet a Crytek

A Crytek nemrég jelentette be, hogy frissül a CryEngine nevű videojáték-motor, mely hamarosan Linuxon, Androidon és iOS-en is használható lesz. Ez lényeges előrelépés a cég számára a potenciális licencelők számának növelése szempontjából, de a vállalat a GDC-re is tartogatott meglepetéseket, ráadásul PC-s szempontból.

A Warface című, ingyenesen játszható alkotást kiemelve az NVIDIA és a Crytek bejelentette, hogy megkapja a GameWorks csomagot, ezen belül is GPU-s PhysX-es részecskerendszerrel, illetve Turbulence modullal bővül a játék. Utóbbira nemrég láthattunk példákat a Call of Duty: Ghosts és az Assassin's Creed IV: Black Flag című programokban.

A Crytek az AMD-vel is szövetkezett és hivatalosan is bejelentették, hogy a CryEngine új verziója implementálja a Mantle API-t, így a licencelők ezt a leképzőt is használhatják majd az érkező játékaikban. A CryEngine 2014-ben az API-k támogatása szempontjából tényleg hatalmas előrelépést tesz, hiszen a DirectX 11-es leképző mellett mostantól használható az OpenGL, az OpenGL ES, illetve a Mantle is, azaz szinte minden létező API-t beépítettek a rendszerbe.


[+]

Bár az új CryEngine legnagyobb újítását nem a PC-s extrákban, hanem a mobil platformokra vonatkozó támogatás kiépítésében látjuk, nyilván örömteli az a tény, hogy a mobil irányba való nyitás mellett a Crytek gondol a PC-re is.

A vállalat egyébként egy új licencelési rendszert is bevezet a hamarosan induló EaaS (Engine-as-a-Service) program keretében. Ennek igénybevételével a legújabb CryEngine egy felhasználónak már havi 9,9 dollárért/euróért is elérhető, ami a nem túl gazdag, főleg független fejlesztők számára nagyon jó alternatívává teszi a motort.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés