Nem fut az Intel grafikus vezérlőin az év egyik legjobban várt címe

Ez ráadásul szándékos döntés, ugyanis a Crimson Desert fejlesztői el is ismerik ezt a hiányosságot.

A Crimson Desert megjelenése igencsak felkavarta a játékpiacot, hiszen az idei év egyik legjobban várt címéről van szó, viszont a megjelenés után több játékos tapasztalhatta szomorúan, hogy a játék visszautasítja az indítást, ha a grafikus vezérlő az Inteltől származik.

Hirdetés

A fejlesztésért és kiadásért felelős Pearl Abyss a fenti tényt el is ismerte, ugyanis a cég állítása szerint a programjuk nem támogatja az Intel Arc sorozatú GPU-kat és IGP-ket, így ha valaki véletlenül olyan PC-re vette meg a játékot, amely ilyen hardverelemet tartalmaz, kérje a vételár megtérítését az adott áruházon belül.

Azt a vállalat hivatalosan nem részletezte, hogy a fentieknek mi az oka, de úgy tudjuk, hogy a Crimson Desert nagymértékű optimalizálásban részesült. Ez valóban meg is látszik rajta, mivel rendkívül jó sebességgel fut szinte az összes támogatott hardveren, méghozzá anélkül, hogy bármiféle felskálázást kellene alkalmazni. Bizonyos szempontból kellemes azt látni, hogy amíg sok stúdió már nem is törődik a jó sebességű programfuttatással PC-n, vagyis lényegében inkább a felskálázásra és a képgenerálásra építenek, addig a Pearl Abyss koncepció szintjén törekedett arra, hogy a játékuk tényleg rendkívül hatékonyan fusson. Ehhez azonban nem szabványos kódrészeket is használnak, amelyeket specifikusan az AMD és az NVIDIA grafikus vezérlőire szabtak. Utóbbi nem zárja ki, hogy később ezt az optimalizálást elvégzik az Intel Arc sorozatára is, de egyelőre ez nem érhető el, így a játék futtatásához mindenképpen valamilyen Radeon vagy GeForce szükséges.

Többen jelezték azt is, hogy az AMD és az NVIDIA VGA-ival is megkapják azt az üzenetet, hogy a hardverük nem támogatott. Információink szerint ez akkor fordulhat elő, ha olyan IGP-t talál a processzorban a játék, amit nem támogat, ugyanis az erőforrásellenőrzésnél ezt figyelembe veszi. A megoldás ezekben az esetekben az IGP letiltása a BIOS-ban, hogy csak a GPU legyen felismerhető a programindításkor elvégzendő ellenőrzés során. Később erre érkezik majd egy frissítés, ami az efféle a hibrid konfigurációkat kedvezőbben fogja kezelni.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Már fut az Intel grafikus vezérlőin az év egyik legjobban várt címe

A Pearl Abyss szerint azonban az optimalizálás még tart, így előfordulhatnak teljesítmény- és stabilitási problémák.

Bitang nagy fejfájást okoz a GPU-gyártóknak a falba ütköző SRAM-skálázódás

Annyira nagy gondról van szó, hogy amelyik cég jól oldja meg, uralhatja a következő generációkat.

Előzmények

Nem követi az NVIDIA dupla pontosságra kialakított modelljét az AMD

A vállalat támogatni fogja az úgynevezett Ozaki-sémát, de nem hisznek annyira benne.

SteamOS gyere már PC-re! Nem, még nem jött el az idő.

A Valve jól elvan a saját operációs rendszerével, de valójában rajtuk kívülálló okok miatt nem érhető el univerzálisan.

Nem, nem szünteti be a grafikus vezérlőinek fejlesztését az Intel

Ennek nagyon egyszerű magyarázata van: a cég a profitorientáltan működik.

A látszat ellenére helyesen működik az NVIDIA-féle Resizable BAR implementáció

A vállalat korábban részeltesen elmagyarázta, hogy miért alkalmaznak fehérlistát, és ez elsődlegesen a stabilitást szolgálja.