A CoolIT tervezi az Intel érkező szerverplatformjának hűtését

A Cascade Lake-AP kódnevű fejlesztés működtetéséhez vizet kell használni.

Az Intel még a hónap elején jelentette be a Cascade Lake-AP kódnevű fejlesztést, amely valamikor a következő év első felében érkezik, és két darab Cascade Lake-SP kódnevű lapkát használ egy gigantikus, 5903 tűs FCBGA tokozáson.

Most a CoolIT jelentette be, hogy az Intel partnereként a hűtésért fognak felelni, amit a vállalat Direct Contact Liquid Cooling megoldásai fognak biztosítani. Utóbbi lényeges tényező, mert a Cascade Lake-AP modellek lehűtéséhez vizet kell használni, a fogyasztásuk ugyanis akkora lesz, hogy a keletkező hőmennyiséget nem lehet hagyományos hűtőbordákkal, illetve ventilátorokkal elvezetni. Erre vonatkozóan ugyan konkrét adat nincs, de korábban tokozásonként 300-350 wattról lehetett hallani.

A CoolIT által kínált, Rack DCLC egyébként kifejezetten hatékony rendszer, számos aktuális szerverdizájnban bizonyítja a képességeit. Talán emiatt is választotta az említett céget az Intel a minden korábbinál többet fogyasztó, és ezzel több hőt termelő új szerverplatformjához.

Hirdetés

Azóta történt

Végül 56 magra hízott a Cascade Lake-AP

Ez persze nem lesz ingyen, a változás hatására a tervezett fogyasztás is jócskán megugrott.

Előzmények

Visszahozza az MCP dizájnt az Intel a szerverpiacra

A Xeon Phi sorozatot váltó Cascade Lake-AP két lapkára épít egy tokozáson belül.

A következő évtized elejére ígéri az Ice Lake-et az Intel szerverpiaci útiterve

Az LGA tokozású SP modellek nem tűnnek túl érdekesnek, de az AP verziókban lesz teljesítmény.

Kiderült maximum mennyi memóriát támogat a következő skálázható Xeon sorozat

Az Intel az alapdizájn hátrányait nem szűrte ki, de az Optane DIMM-ek segítenek a probléma kezelésében.

Szintet lépett az Intel Xeon D sorozat

A második generációs fejlesztés az elődnél több területen vethető be, köszönhetően a jobb képességeknek.