Hirdetés

Cooler Master X6 és X6 Elite CPU hűtő – ferde hajlamok

Hirdetés

A léghűtés világában már nem sok minden újdonságot és egyediséget tudnak letenni a gyártók az asztalra, az utolsó nagy előrelépés a hőcsövek megjelenése volt, lényegében azóta csak finomítások láthatók. Persze ez nem azt jelentené, hogy ne érkeznének újabb és újabb modellek, melyek minden trükköt bevetnek, hogy kiemelkedjenek a népes kínálatból. Az állóvizet ezúttal a Cooler Master szeretné felkavarni két frissen bejelentett processzorhűtőjével, az X6-tal és az X6 Elite-tel.

Cooler Master X6 CPU hűtő Cooler Master X6 CPU hűtő
Cooler Master X6 CPU hűtő [+]

A két toronyhűtő szinte egyforma, ezért először a közös tulajdonságokat vegyük sorra. A talpukra pillantva rögtön szembetűnik, hogy a szokásoshoz képest nem párhuzamosan, hanem szögben helyezkedik el, vagyis az alaplapon rögzítve a ventilátor nem teljesen lesz függőleges, hanem valamelyest lefelé hajlik. A gyártó állítása szerint a koncepció lényege, hogy a legtöbb házba elöl és lent jut be a friss levegő, így ez a csavart felépítés jobban illeszkedik az uralkodó széljárásba.

Cooler Master X6 Elite CPU hűtő Cooler Master X6 Elite CPU hűtő
Cooler Master X6 Elite CPU hűtő [+]

A másik érdekes elképzelés, hogy az alumínium lamellák nem egyenesek, hanem méhsejt szerkezetre emlékeztető hajlításokat kaptak, így adott méretből 20 %-kal nagyobb hőleadó felületet hoztak ki. A teljesítmény szempontjából ez egyértelműen pozitívum, kérdés, hogy aerodinamikailag eközben hogyan változik az összkép. A torony mérete 156,4 x 84,2 x 151,7 mm, tömege 732 gramm, réz talapzatát 6 darab, 6 mm átmérőjű hőcső hálózza be. A leszorító rendszer minden forgalomban lévő processzortípussal kompatibilis.


[+]

A különbségek listája igen karcsú, a legszembetűnőbb ezek közül az alkalmazott ventilátor típusa. Mindkét modell csúszócsapágyas, de az X6-on lévő 9 lapátja (csakúgy, mint a torony fedőlapja) piros színezetet kapott, és a 600 – 1900 rpm-es tartományban munkálkodik (18,8 – 59,5 cfm, 8 – 27 dBA). Ezzel szemben az X6 Elite 7 lapátos ventilátorát és az egész hűtőt selyemfényű feketébe öltöztették, légszállítása pedig erőteljesebb (600 – 1800 rpm, 24 – 70 cfm, 9 – 34,6 dBA). Ezen kívül már csak a réz hőcsövek és a talapzat eltérő, melyek az X6 esetében nikkel bevonatot kaptak.

A Cooler Master X6 és X6 Elite CPU hűtő vételára egyelőre ismeretlen.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés