Hirdetés

2018. szeptember 19., szerda

Útvonal

Hírek » Processzor rovat

Megoldható a Coffee Lake régi alaplapokban való működése

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Sokak számára még így is vállalhatatlanul bonyolult lesz az ezzel járó procedúra.

Még az asztali Coffee Lake generáció bemutatásakor sokat lehetett arról hallani, hogy a maguk a friss processzorok akár működhetnének a korábbi, 100-as és 200-as sorozatú alaplapokban is. Az ASUS ezt konkrétan meg is erősítette, de az Intel korlátozására utalva nem tudtak semmit tenni az ügyben.

Azóta a történet már szinte lezártnak tekinthető, a nagy többség elfogadta, hogy a Coffee Lake használatához alaplapot kell váltani, de öt lelkes felhasználó (rootuser123, LittleHill, dsanke, elisw és Mov AX, 0xDEAD) nem hagyta annyiban, és elkezdték kutatni, hogy miképp lehetne működésre bírni az új Intel processzorokat a régebbi alaplapokban. A vizsgálódásaik során rájöttek arra, hogy az Intel a működést a mikrokód, az IGP UEFI GOP meghajtó, illetve a Management Engine szintjén lehetetleníti el, így az alaplapokhoz kiadott BIOS-ok képtelenek felismerni a lapkákat, annak ellenére, hogy ez fizikailag amúgy megoldható lenne.

Működő Intel Core i3-8100 egy MSI B150-es alaplapban
Működő Intel Core i3-8100 egy MSI B150-es alaplapban [+]

Az Overclock.net fórumában nyílt egy összegzés, amely alapján kijelenthető, hogy az érintettek sikerrel jártak, így több régebbi alaplapban is működőképes volt a Coffee Lake lapkára épülő Core i3-8100. A vezérlőhíd sem igazán számított, elvégre a tesztelt konfigurációk között volt H110-es, B150-es, Z170-es, B250-es és Z270-es lapkával felszerelt alaplap is, amelyekben probléma nélkül működött a legújabb Intel processzor is.

A teljes leírás az alábbi linken érhető el, míg a szükséges frissítéseket itt lehet beszerezni. Azt tudni kell, hogy maga a procedúra egyáltalán nem veszélytelen, tehát a legtöbbek felhasználó számára leginkább csak érdekesség lehet, mivel akár tönkre is lehet tenni vele az alaplapot. Amire nagyon kell figyelni az a foglalat bekötése. Bár nem jellemző, de bizonyos gyártók az egyes fejlesztéseknél valamire felhasználják az amúgy nem szükséges tűket, és ez a Coffee Lake működése szempontjából fontos, mert lehet, hogy maga a processzor olyan tűt igényel, amihez az alaplap mást specifikál. Ezt egy gyártó számára nem lenne lehetetlen feladat átkonfigurálni, viszont harmadik fél erre gyakorlatilag képtelen. Emiatt is nagyon fontos, hogy az adott konfiguráció tulajdonosa tájékozódjon mielőtt a nem hivatalos frissítéseket elkezdi applikálni.

Ha valaki akár csak egy kicsit is nem biztos a dolgában, akkor érdemes a fentieket figyelmen kívül hagyni, és inkább járni az Intel által kijelölt utat, vagyis az esetlegesen kiszemelt Coffee Lake lapkához új alaplapot vásárolni.

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.