CES 2021: főleg vezeték nélküli perifériák kerültek ki a ROG-műhelyből

Az ASUS ROG Gladius egérből a harmadik, míg a Claymore mechanikus billentyűzetből a második generációt köszönthetjük.

Az ASUS nem csak új notebookokkal készült az idei CES-re, három új perifériát is készítettek, amelyek elődjei már pár éve piacon vannak. A ROG Claymore-t valószínűleg senkinek nem kell bemutatnunk, a termék sok ember szemében számít „A mechanikus billentyűzetnek”, a 2016-ban bemutatott eszköz az egyik első, játékosoknak szánt csúcsbillentyűzet volt.

5 évvel az előd bemutatása után leleplezésre került a második generációs modell, amely megtartotta az első verzió kialakítását (beleértve a lecsatlakoztatható numerikus padot is) és a gombonként állítható RGB világítást, a dizájn azonban némileg megújult. A szálcsiszolt alumínium fedlap egy fokkal letisztultabb lett a korábbi megoldásnál, továbbá immár a csomag részét képezi egy műbőr borítású, mágnesesen csatlakoztatható csuklótámasz is.


[+]

A legnagyobb fejlesztések inkább a burkolat alatt történtek. Az új billentyűzet kupakjai már a ROG Strix Scope RX-nél is látott rögzítési megoldást használják, alattuk pedig a gyártó most bemutatott ROG RX Blue optomechanikus kapcsolói dolgoznak, amelyek kapcsolási pontja 1,5 mm mélyen van, lenyomásukhoz pedig 65 g erő kifejtése szükséges.

Hirdetés

A Claymore II USB Type-A–Type-C kábelen keresztül csatlakoztatható a számítógéphez, de a vezeték nélküli kapcsolatok hívei a 2,4 GHz-es vevőegységet is használhatják. Utóbbi esetben az energiaellátás a beépített, 4000 mAh kapacitású akkumulátor feladata, amely bekapcsolt világítás mellett 40, anélkül pedig 100 órányi üzemidőre képes. Persze a gyorstöltésnek hála 30 perc kábelen lógás után a motyó a világítás állapotától függően 8, illetve 18 órán keresztül képes működni. Az eszköz felső élére egy USB Type-A pass-through port is került, így nem kell a gép hátuljához másznunk, ha például egy fejhallgatót vagy egy pendrive-ot csatlakoztatnánk, a kényelmes használatot pedig tovább fokozzák az alulról kihajtható lábak is.


[+]

Frissültek a szintén nem mai csirkéknek számító ROG Gladius II és Gladius II Wireless egerek, az új verziókat értelemszerűen a modellnevekben található római számok hármasra növelésével jelölték meg. Az új egerek teljes dizájnváltáson és súlycsökkentésen estek át, a vezetékes modell 79, a vezeték nélküli kivitel pedig 89 grammot nyom a mérlegen.

A legfőbb különbség a két eszköz között természetesen a csatlakoztatás módjában keresendő, az alapváltozat csak kábellel, míg a Wireless variáns vezetékes (USB Type-A–Type-C) mód mellett Bluetooth 5.1 LE vagy 2,4 GHz-es kapcsolaton keresztül is használható. Utóbbi esetében a gyártó igen alacsony, 1 ms alatti késleltetést adott meg, amely állításuk szerint a legjobb a piacon.

Fejlesztették még a szenzort is, a Gladius III szériában már egy 19 000 DPI érzékenységű érzékelő dolgozik, az egereken megtalálható hat gomb közül a két fő gomb alatti kapcsolók pedig továbbfejlesztett, ROG Push-Fit Switch Socket II névre keresztelt foglalatban ücsörögnek, amely lehetővé teszi a könnyű cserét 3 és 5 pines switchek esetében egyaránt. A biztonság kedvéért a dobozban találunk egy extra párt a gyári Omron kapcsolókból, ahogy az egerek alján található PTFE talpakból is került egy szett tartalék a csomagba. A repertoár részét képezi még az 5 profil tárolására alkalmas beépített memória, illetve a háromzónás Aura Sync RGB világítás is.

Az újdonságok ára és piacra kerülésük pontos dátuma egyelőre nem ismert.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények

Hirdetés