CES 2021: 60%-os billentyűzettel és egy Xbox kiegészítővel újít a HyperX

A kisméretű klaviatúra mellett lehullt a lepel a ChargePlay Duo töltőállomás Xbos Series X és S kontrollerekkel is kompatibilis változatáról.

A HyperX-től megszokhattuk, hogy új termékeik bemutatása mellett korábbi, korlátozottan elérhető eszközeik globális rajtját is bejelentik, nem történt ez másképp idén sem: a lyuggatott borítású Pulsefire Haste egér, a Cloud II vezeték nélküli verziója, illetve a Cloud Revolver + 7.1 mindeddig kizárólag az Egyesült Államokban volt megvásárolható, mostantól azonban már a világ többi részén is elérhetővé váltak.


[+]

Persze egy ilyen bejelentés miatt általában nem szoktunk billentyűzetet ragadni, ebből pedig már sejthető, hogy a gyártó új hardvereket is bemutatott, méghozzá az Alloy Origins 60 billentyűzetet, valamint a ChargePlay Duo Controller Charging Station for Xbox névre keresztelt eszközt. A kettő közül utóbbi számít kakukktojásnak, hiszen ezt az, Xbox One kontrollerekhez tervezett töltőállomást már korábban is lehetett kapni, az új generációs Xboxok miatt viszont szükség volt egy kis ráncfelvarrásra: az új modell már a legfrissebb generáció kontrollereit is támogatja, hála a mellékelt akkufedeleknek. Utóbbi alkatrészből a csomag összesen négy darabot tartalmaz, közülük kettő a One, a másik kettő pedig a Series modellekkel kompatibilis, a 1400 mAh kapacitású akkumulátorból azonban természetesen már csak egy párt kapunk.

Az Alloy Origins 60 billentyűzet a dokkolóval ellentétben már egy teljesen új termék, a modellnévből pedig könnyen kitalálható, hogy az újdonság a 60%-os billentyűzetek táborát erősíti. Sok konkrétum nem hangzott el az új perifériával kapcsolatban, mindössze annyit tudunk, hogy a PBT double-shot kupakok alatt HyperX Red kapcsolók teljesítenek szolgálatot, továbbá a hardveres tulajdonságok közé tartozik még a három profil tárolására alkalmas fedélzeti memória, illetve a gombonként állítható színű háttérvilágításhoz szükséges LED fényforrások arzenálja.

A HyperX Alloy Origins 60 várhatóan februárban kerül majd a boltok polcaira az Egyesült Államokban, vételára 100 dollár lesz, míg az igen hosszú nevű, ráncfelvarrott töltőállomásért 40 dollárt kell kifizetnünk, ennek amerikai debütálása február 22-én lesz esedékes.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés