Hirdetés
A Call of Duty: Modern Warfare 4, vagyis a COD széria idei felvonása a koreai félszigtre visz minket, ahol ismét méretes összecsapások részesei lehetünk majd. A megszokott módon a premier előtt egy nyílt béta tesztelésben vehetünk részt, amelynek részleteit a minap elárulták a készítők. Ebből kiderült, hogy nem csak a szokásos 6v6 játékmódokat és a most debütáló Kill Blockot próbálgathatjuk, hanem betekintést kapunk egy kampány misszióba, sőt a Warzone új Resurgence pályáját is megnézhetjük közelebbről.
A Call of Duty: Modern Warfare 4 bétája ismét két hétvégén ad lehetősége a harcokra, az első időszak alatt (augusztus 21-25) azok játszhatnak akik előrendelték a játékot, vagy szereztek valahonnan béta kódot. A teljesen nyílt teszt augusztus 28-tól szeptember 1-ig tart. Fontos megjegyezni, hogy az idei rész már csak PS5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re, valamint Nintendo Switch 2-re érkezik, utóbbi esetében csak a nyílt bétára lesz lehetőség a második hétvégén.
A végső kiadás a szokásos őszi időszakban, pontosabban október 23-tól lesz játszható, az előrendelőknek a teljes kampány október 16-tól indul.
