Hirdetés

Szinte mindent tudni lehet az új generációs Atomról

Folyamatosan szivárognak az információk a Bay Trail kódnevű platformról, mely az új generációs Atom lesz. A rendszerről korábban már kiderült, hogy milyen újításokat tartalmaz, és az elérhető tokozásokról is részletes információk láttak napvilágot. Mindezt a Bay Trail-T verzió adatai színesítették, ami az első olyan tabletekbe szánt Intel Atom termék lesz, mely képes támogatni a Windows 8 új képességeit.

Hirdetés

A legújabb szivárgások a Bay Trail platform fogyasztását és teljesítményét próbálják felvázolni. Az Intel nagyon rosszul védi a dokumentumokat, így az adatokat nem tudják titokban tartani, de az is lehet, hogy az egész egy stratégia, és a platformról szándékosan lát ennyi dia napvilágot. Ez az egész persze teljesen lényegtelen, így akár szándékos a szivárgás, akár nem, az információk így is értékesek. A platform főbb újításairól a fenti két linken lehet tájékozódni, így az erre vonatkozó részletes ismertetőtől eltekintenénk, hiszen újdonságot nem tudnánk írni. Kiderült azonban, hogy az Intel milyen fogyasztási szinteket tervez. Az asztali verzióra 12 wattos energiaigényt céloz meg, míg a mobil változat esetében ez az érték 4,5 és 6 watt közé esik majd. A tabletekbe szánt megoldás fogyasztja majd a legkevesebbet, szám szerint 3 wattot, ami a megcélzott piac szempontjából érthető.


(forrás: 3DCenter) [+]

A fenti kép részletezi, hogy a tablet (Bay Trail-T), a mobil (Bay Trail-M) és az asztali (Bay Trail-D) platform milyen funkcionális különbségekkel rendelkezik. A főbb újítások tekintetében nagyjából mindegyik verzió ugyanazt a funkcionalitást kínálja, de az eltérő fogyasztási szintek következtében a teljesítményük nyilván eltérő lesz. A Bay Trail-T limitációja, hogy 8 helyett 4 GB-os kapacitású rendszermemóriát támogat, de egy tabletbe amúgy sem kerülne több, így lényegi problémát ez nem eredményez. A rendszermemória sebessége szempontjából érthetően az asztali Bay Trail-D lesz a legjobb alternatíva, hiszen ez a rendszer már kezeli az 1333 MHz-es effektív órajelű, DDR3L szabványú memóriákat, míg a másik két változat esetében be kell érni 1066 MHz-es értékkel.

A processzor teljesítményének az oldaláról az Intel 50-100%-os növekedést vetít előre az elődhöz képest, ami jelen esetben a Cedar Trail platform. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez hol érhető majd tetten, illetve azt sem, hogy egységnyi szinten értendő-e, vagy a kétszer annyi magot beleértve. Sajnos a megfogalmazás ebből a szempontból túl általános, hogy részleteiben lehessen róla írni. Valószínűnek tartjuk, hogy a processzormagok szintjén történt az összehasonlítás, mivel a Silvermont architektúrára már jóval 2 GHz fölött is képes működni.


(forrás: 3DCenter) [+]

Az IGP szempontjából az összehasonlítás jóval egyszerűbb, hiszen a Cedar és a Clover Trail platformok ugyanazt a PowerVR SGX 545-ös fejlesztést használják, csak éppen némileg eltérő órajelek mellett. A legfontosabb előny, hogy az új IGP már saját fejlesztésű lesz az Ivy Bridge processzorokban használt Gen7 architektúra alapjaira építve. Ezzel végre az Atom egy rendkívül rosszul sikerült kitérő után újra IMR-hez közeli működést alkalmazó rendszerre fog építeni, ami a Windowshoz készült programoknak hatványozottan jobban fekszik, mint a PowerVR megoldások igen egyedi TBDR modellje. A miértekről részletesen írtunk egy korábbi cikkben.

Szerencsére teljesítménynövekedés is lesz. Az Intel háromszoros sebességet vetít előre, ami az Atom jelenlegi szintjéhez képest tényleges előrelépés, de sajnos a két éve elérhető AMD  Brazos platformokhoz viszonyítva még mindig nagyon vérszegény. Az aktuális Atomban használt PowerVR SGX 545-ös IGP-nél még a 4,5 wattot fogyasztó Hondo APU integrált grafikus vezérlője is hatszor gyorsabb (a 3DMark 06 tesztprogram eredményei alapján), vagyis a korábbi optimistább adatokkal ellentétében az új IGP sem lesz képes felvenni a harcot a tabletekbe szánt aktuális csúcsplatformmal. Ez előrevetíti, hogy az idén megjelenő konkurens fejlesztések még nagyobb előnyt építhetnek ki, mire a Bay Trail megjelenik. Persze az Intel dolgát jelentősen megnehezíti, hogy a saját fejlesztésű Gen7 architektúra kifejezetten rossz teljesítmény/fogyasztás mutatóval rendelkezik, de a váltás mindenképp előrelépés, mivel az aktuális IGP hiába tartozik a rendkívül energiahatékony megoldások közé, ha nem működik jól a Windowsra fejlesztett alkalmazások alatt. Ezt nyilván az Intel is látja, így ha a teljesítmény nem is tartozik majd a közvetlen élvonalba, a lehető legjobb döntést hozták a PowerVR-es alapok leváltásával.


(forrás: 3DCenter) [+]

A start a kiszivárgott útiterv szerint a következő esztendő első negyedévében lesz, ami a korábbi pletykáknak megfelel. Valószínű, hogy a bemutató a 2014-es CES-re lesz időzítve.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés