Hirdetés

Az Enermax bővíti sikeres Staray házsorozatát

Hirdetés

Majd két évvel ezelőtt szerkesztőségünkben is járt az Enermax belépőszintű midi háza, a Staray, mely megmérettetés végül „tetszett” díjjal zárult, vagyis valóban egy jól összerakott konstrukcióról van szó. Ezt a gyártó is felismerte, ezért úgy döntött, hogy itt az ideje egy kis vérfrissítésnek, és két új modellel kívánja életben tartani a sorozatot.


[+]

A 450 x 185 x 411 mm-es midi toronyházak csak néhány apróságban térnek el, ezt a megfelelő helyen majd jelezzük. Külsőre szinte teljesen megegyeznek a régi modellekkel. A sűrűn lyuggatott előlap mögött porszűrő védelmében egy 120 mm-es ventilátor munkálkodik, fölötte található az I/O panel, melyen a két audiocsatlakozó mellett lévő USB 2.0 portokat 3.0-ásra cserélték (az ECA3175-L esetében csak az egyiket). Külső meghajtóhelyekből egy 3,5”-es és 4 x 5,25”-es áll a felhasználók rendelkezésére.


[+]

Az ECA3175-L belseje festetlen, az ECA3175-S esetében viszont már nem csak kívül, de belül is fekete színezetet kapott. Lévén belépőszintű ház, sok izgalmat nem tartogat a belbecs, de azért a kötelezően elvárható minimumot teljesíti. Az alaplaptálca szerelőablakot ugyan kapott, de kábelbujtató rés és az ehhez tartozó csatorna már nem fért bele a koncepcióba. Minden meghajtó szerszámmentesen szerelhető, a rögzítőmechanika nem a valaha látott legjobb megoldás, de mint az a fent említett tesztből is kiderült, működik. Adattárolóból összesen 6 darabot tornyozhatunk fel a keretbe, de érdemes szem előtt tartani, hogy ez nem eltávolítható, ami azt jelenti, hogy maximum 252 mm hosszú videokártyákat illeszthetünk a rendszerbe.

A hűtésről az ECA3175-L modellnél gyárilag egy egyszerű 120 mm-es elülső ventilátor gondoskodik, még az ECA3175-S két 120 mm-es T.B.Silence légkavarót kapott (egyet előre, egyet hátulra), tehát innen származik az S végződés, ugyanis  az Enermax szerint kifejezetten csendes rendszer építhető erre a kuckóra alapozva. Opcionálisan két 120/140 mm-es ventilátor is beépíthető az oldalába.

Az Enermax Staray ECA3175-L és ECA3175-B vételára ebben a sorrendben 49,90 és 64,90 euró.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés