Átszervezések a Samsungnál

Hirdetés

A Samsung Techwin bejelentette, hogy hamarosan két különálló részre bomlik. A tulajdonosok összetétele változatlan marad, viszont az eddig is veszteséget termelő képkészítéssel foglalkozó ág ezentúl  Samsung Digital Imaging néven folytatja útját. Az anyacég továbbra is a komolyabb forgalmat jelentő ipari tevékenységgekkel foglalkozik majd, hiszen eddig is közel 2/3-át tette ki a chip-ek, gázturbinák és repülőgép motorok gyártása az össztermelésnek. A vállalat a tőkét ezzel nagyjából arányosan, 69-31%-ban osztja el.

A Samsung Techwin kamera üzletágának halmozódó veszteségei miatt szánta el magát e lépésre. Ez a momentum csak egy az érát érintő mentőakció fejezeteiből. A gyártó az erős versenytársak és a piac telítettsége miatt jelentős összegeket felemésztő technológiai fejlesztésekre és magas marketingkiadás kifizetésére is kényszerült. Többek között ezen tényezők, és a digitális iparba is folyamatosan begyűrűző válság okozhatta a lesújtó mérleget: a Samsung Techwin a tavalyi évhez képest 37%-kal kevesebb profitot produkált. A vállalat kettéválása talán pozitívan befolyásolja a csoportba tartozó egyéb cégek részvényindexeit, és a Samsung Digital Imaging is hatékonyabban tudja majd kezelni a fennálló nehézségeket.

Azóta történt

Hirdetés