Átalakítja a Sony a Horizon Hunters Gatheringet a negatív visszajelzések után

Miután a tesztelők reakciói nem győzték meg a PlayStation vezetését, a játékból száműzik a live-service elemeket.

Hirdetés

A Bloomberg értesülései szerint a Guerrilla június óta dolgozik a Horizon Hunters Gathering újragondolásán, miután a játék korábbi tesztjei kedvezőtlen fogadtatásban részesültek. A Sony állítólag kisebb léptékű, hagyományosabb kooperatív élményt szeretne, ezért a projektből kikerülhetnek a hangsúlyos live service-elemek. A februárban bemutatott alkotást eredetileg háromfős kooperatív akciójátékként harangozták be, amelyben a játékosok különféle Vadászokat irányítva vehetik fel a harcot a gépekkel. A fejlesztők a májusi második próbakör során új karaktereket, történeti tartalmakat és régiót is bemutattak, vagyis a mostani irányváltás jelentős átalakításokat tehet szükségessé. A beszámolók szerint a Sony decemberig adott időt a Guerrillának, hogy az új koncepcióval meggyőzze a vezetőséget.

A játék korábbi bemutatkozó előzetese

A változtatások azt is jelenthetik, hogy a projekt kevésbé támaszkodik majd a folyamatos tartalmi frissítésekre és a hosszú távú szolgáltatásmodellre. A Horizon Hunters Gathering megjelenési dátumát egyelőre nem jelentették be.

Hirdetés