A Socket AM5-ös AMD foglalat már egy ideje elérhető, ráadásul bizonyos, hogy még legalább a Zen 6 magokat rejtő generációt ki tudja szolgálni. Ez kifejezetten nagy mozgásteret ad a gyártóknak, hiszen van értelme folyamatosan jobbnál-jobb alaplapokat tervezni, és így tesz az ASUS is. Ráadásul a vállalat megpróbál különféle specifikus megoldásokat bevetni, hogy megkülönböztessék magukat az igencsak telített mezőnyben. Be is mutatunk pár frissebb ASUS alaplapot, hogy az igényekhez mérten lehessen választani a lehetőségek közül.
ROG Crosshair X870E Glacial
A Crosshair sorozat mindig is a maximalistákat célozta, és a ROG Crosshair X870E Glacial sem tesz másképp. Az említett, X870E vezérlőhidat használó modell alapja a rendkívül erős VRM, ami 24+2+2 fázisú tápellátást biztosít a legerősebb Ryzenekhez. Ennek valójában tuningnál van jelentősége, és itt kifejezetten az extrém órajelemelésre kell gondolni, hiszen az alaplap rendelkezik az Extreme OC csomaggal, ami konkrétan LN2 módot is kínál az extrém hűtések rajongóinak, továbbá a határok feszegetését segíti majd a ReTry gomb is, ami rendkívül magas órajelek mellett egyszerűsíti az újraindítás folyamatát a sikeres POST képernyő elérése érdekében, a FlexKey gomb pedig gyors hozzáférést biztosít különféle funkciókhoz.
A fehér megoldás rengeteg extrával van felszerelve, többek között a PCI Express 5.0-s SSD-k hűtésére a 3D Vapor Chamber M.2 megoldás szolgál, amely nagyobb hőleadó felületet és hatékonyabb hőelvezetést biztosít. A tárhelybővítés szintén kiemelkedő, elvégre akár hét darab M.2-es adattároló is beépíthető (Hyper M.2 és Q-DIMM.2 kártyával), bár ha ezt teljes egészében kihasználjuk, akkor némelyik SSD PCI Express 4.0-s sávokat fog használni. A VGA-kat két darab x16-os PCI Express 5.0-s csatoló várja, de az összesen rendelkezésre álló sávok mennyisége 16-ra van korlátozva, tehát két VGA használata mellett nyolc-nyolc sávval kell kalkulálni. A megadott paraméterek a Ryzen 7000 és 9000 sorozatú asztali CPU-kra vonatkoznak, az APU-k esetében kevesebb PCI Express sáv vethető be.
A Crosshair széria csúcsmodellje más szempontból is a maximumot hozza, hiszen van két darab 10 Gbps-os Ethernet is rajta a Wi-Fi 7 támogatása mellett, az egyszerű, eszközmentes szerelhetőséget az EZ PC DIY elemek biztosítják, továbbá egy beépített 5 hüvelykes LCD kijelző is került az alaplapra, ami nem csupán esztétikai elem, hanem rendszerinformációkat és egyedi grafikát is meg tud jeleníteni.
ROG Strix B850-F és B850-A Gaming WiFi7 Neo
A csúcstól lefelé haladva a prémium szegmenst képviseli Strix sorozat ROG Strix B850-F Gaming WiFi7 Neo és ROG Strix B850-A Gaming WiFi7 Neo nevű alaplapduója, amelyek között a fő különbség, hogy előbbi fekete, míg utóbbi fehér dizájnt kapott. Az ASUS nézőpontjából talán ez a legfontosabb kategória, mert a komolyabb összeállításra vágyó PC-s játékosok főleg innen választanak, így nem is aprózta el a cég az említett megoldások képességeit; többek között adott a 16+2+2 fázisú tápellátás, ami extrém tuningra ugyan nem optimális, de minden más igényt tökéletesen lefed.
A csúcskategóriához viszonyítva érezhetően kevesebb a lehetőség, hiszen eleve B850-es a vezérlőhíd, így egy darab x16-os PCI Express 5.0-s csatoló várja a VGA-t, míg az M.2-es adattárolók száma legfeljebb négy lehet, de közülük kettő 5.0-s módban működhet. Ezeken túlmenően adott a Wi-Fi 7 és a 2,5 Gbps-os Ethernet, az Aura Lighting pedig a ROG logó színes világítását is garantálja.
A B850-F és a B850-A között azért van pár funkcionális eltérés is, többek között az utóbbi verzió a memóriák nagyobb mértékű tuningjára is fel van készítve, míg az előbbinek az egyes M.2 csatolói az M.2 22110-es formátumú SSD-ket is elfogadják.
TUF Gaming X870-PRO WiFi7 W Neo
A TUF sorozat főleg a stabilitásra fókuszál katonai minősítésű komponenseivel, amihez a TUF Gaming X870-PRO WiFi7 W Neo biztosít is 16+2+1 fázisú tápellátást, a vezérlőhíd szerepét pedig az X870-es lapka tölti be.
A fehér alaplapot egy VGA fogadására tervezték x16-os PCI Express 5.0-s csatolójával, de extraként van még egy teljes szélességű interfész, ez viszont négy darab PCI Express 4.0-s sávval működik. Az M.2 adattárolók maximális száma négy lehet, és kettő PCI Express 5.0-s módban üzemelhet, mindezt pedig kiegészíti még a Wi-Fi 7 és az 5 Gbps-os Ethernet. Ezen a szinten már nincs teljesen eszközmentes szerelhetőség, de azért nagyrészt akadnak könnyítések, tehát ebből a szempontból még mindig baráti megoldásnak számít.
Mindegyik alaplap esetében megjegyzendő, hogy az AMD-féle EXPO memóriaprofilok mellett támogatják az AEMP-t (ASUS Enhanced Memory Profile), ami kedvezőbbé teheti az EAMP profilokat tartalmazó tuningmemóriákkal való kompatibilitást, hiszen ezeket az ASUS direkt a saját alaplapjaira hitelesíti. Mindemellett a vállalat a fentebb említett fehér alaplapjain 512 megabites Flash ROM-ot alkalmaz (a Crosshair széria csúcsmodelljén kettő is van), ez alól egyedül a fekete ROG Strix B850-F Gaming WiFi7 Neo a kivétel, amelyen be kell érni 256 megabitessel. Tekintve, hogy nem tudhatjuk előre, hogy az AMD még mennyi processzorgenerációt biztosít a Socket AM5-os foglalatú rendszerekhez, hosszabb távon érdemes lehet előnyben részesíteni az 512 megabites opciókat.
Érdekes funkció lehet még az AI Cache Boost, amely az összes említett alaplap BIOS-ában elérhető, ha Ryzen 9000 sorozatú processzor kerül a foglalatukba. Ennek a technikának az engedélyezése 2,1 GHz-re növeli az Infinity Fabric órajelét, ami gyorsítja a memóriában tárolt adatok elérhetőségét. Ez a fejlesztés az ASUS szerint, megfelelő memóriaoptimalizálás mellett akár 29%-kal is javíthatja az egyes AI feladatok teljesítményét. Persze ekkora javulás inkább extrém körülmények között lehetséges, az átlagos előny nagyjából 4-10% között várható, ezt viszont elég stabilan hozza. Ha tehát bizonyos AI feladatok futtatása is lényeges igény lenne, akkor az ASUS AI Cache Boost egy megfontolandó eljárásnak számít.
