Hirdetés

Szorzózár melletti Skylake tuningot kínál az ASRock

Hirdetés

Az Intel esetében évek óta limitált a tuning, mivel a vállalat a K jelzésű processzorokra és a Z jelzésű vezérlőlapkákra korlátozza a szabad szorzót, míg a többi modellen ez a képesség le van zárva. Persze pár éve a korlátokat az ASRock és az ASUS magánakciója ezt megpróbálta megkerülni, így például a K-s Haswell processzorok a B85 és H87 vezérlővel felszerelt alaplapokban is tuningolhatók lettek, de ezt a lehetőséget az Intel nagyon gyorsan elintézte, így a két cég koncepciója tiszavirág életű volt.

Az ASRock újra magánakciózik, ugyanis a Z170-es vezérlővel rendelkező alaplapokra elérhetővé tették azokat a BIOS-okat, amelyek támogatják a SkyOC funkciót. Ennek segítségével minden Skylake processzor tuningolható lesz a szorzózár emelése nélkül, ráadásul viszonylag magas, úgynevezett BCLK órajelet is be lehet állítani.

A BCLK órajelet korábban nem igazán lehetett 110 MHz fölé vinni, mivel abszolút instabillá vált tőle a rendszer. Sokszor még a 105 MHz-hez is óriási szerencsére volt szükség, de a SkyOC jellemzően 120-130 MHz-es BCLK órajelet is elvisel, illetve komoly szerencsével elérhető akár a 150 MHz-es szint is. Viszont ahhoz, hogy ez működjön le kell tiltani a Skylake lapkák integrált grafikus vezérlőjét, ahogy a turbónak, illetve az energiamenedzsmenttől is búcsút kell inteni.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az Intel az ASRock magánakcióját kivégzi-e, vagy ez egy olyan lehetőség, ami még a vállalat felfogása szerint elfogadható kompromisszumot jelent. Annyi biztos, hogy az ASRock támadó pozíciót vett fel, mivel a Z170-en kívül a többi vezérlőhíddal felszerelt alaplapjukon is lehetővé tennék a SkyOC használatát.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés