Meglepő okból jelentett be árcsökkentést az USA-ban az Arctic

A vállalat egy bírósági döntésből eredő vámvisszatérítést használ ki.

Az Arctic bejelentette, hogy az Egyesült Államokban árcsökkentést hajtanak végre processzorhűtőik, illetve a hővezető anyagaik esetében. A vállalat közlése szerint erre azért nyílt lehetőség, mert visszakapta a korábban kifizetett, 2025-ben bevezetett amerikai importvámok egy részét.

Hirdetés

Mint ismeretes a Trump-adminisztráció 2025-ben vezetett be olyan vámokat, amelyek számos importtermék árát növelték az amerikai piacon. Az Arctic akkor a többletköltségek jelentős részét ugyan viselte, de egyes termékeknél azért áremelésre kényszerültek. A cég ugyanakkor már akkor jelezte, hogy amennyiben a körülmények lehetővé teszik, visszavonja majd ezeket.

Tulajdonképpen erre a lépésre most kerülhetett sor, miután az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy Donald Trump, az USA elnöke nem rendelkezett megfelelő felhatalmazással a szóban forgó vámok egyoldalú bevezetésére, ezért az államok megkezdték a befizetett összegek visszatérítését.

A fentieknek hála az árcsökkentés mértéke több modellnél jelentős, esetenként az árcédulán szereplő összeg feleződött, ami jól jelzi, hogy a Trump-adminisztráció vámpolitikája milyen masszív terhet jelent az Egyesült Államok lakossága számára.

Az Arctic azt is bejelentette, hogy a visszatérített összeg egy részét a PC-s közösségek támogatására fordítják. Ezalatt azt kell érteni, hogy konkrét hardvereket adományoznak el, illetve technikai támogatást nyújtanak.

Hirdetés

Előzmények

Kitiltaná a hazai piacáról a kínai optikai jelátalakítókat az USA

A készülő szabályozás az új genreációs eszközökre vonatkozna, így a régebbi hardvereket nem érintené.

Egy részvényes megszüntetné az Intel-USA üzletet

A pert indító Richard Paisner szerint a Santa Clara-i cég nem a részvényesek érdekeit nézte.

"Nem túl magas, de meglehetősen jelentős" chipvámokkal fenyeget Trump

Az USA elnöke újra belengette a szankciókat az USA-ban nem termelő chipgyártóknak.