Hirdetés
Amikor anno a Riot bejelentette az Arcane című animációs sorozatot, már szó volt róla, hogy több évaddal terveznek, de természetesen ehhez az is szükséges, hogy a nézőközönség pozitív visszajelzéseket adjon az első szezonról. 2021-ben aztán elérhető lett Netflix-en az összes epizód, amely meglepően sikeresnek bizonyult (még azoknak is, akik nem játszottak, vagy egyáltalán nem ismerik a League of Legends-et), ennek köszönhetően a készítők bejelentették még abban az évben, hogy máris dolgoznak a folytatáson. Egy ideje már tudjuk, hogy év végén érkeznek az új részek, amelyek egyben az utolsó epizódok lesznek, nem kap több folytatást a széria (bár jönnek további sorozatok). Amíg a premierre várunk, addig érdemes lehet megnézni a nemrég kiadott rövid jelenetet.
Az Arcane második szezonja idén novemberben érkezik Netflix-re, a pontosabb dátumot a későbbiek során árulják el a készítők.