Hirdetés

Az Apple kikosarazta az Intel Moorestownt?

Hirdetés

Az Intel Moorestown MID-ről már korábban beszámoltunk, így a technikai oldalról sok újdonsággal nem tudunk szolgálni. A következő év elejétől rendelhető rendszer számos gyártónak felkeltette az érdeklődését, azonban a kezdeti lelkesedés mára kissé lelohadt, mivel a gyártóknak a pozitívumok mellett szembesülniük kellett a vártnál magasabb fogyasztással is. Az Intel Moorestown a korábbi generációs Menlow platformhoz képest ugyan tízszer alacsonyabb üresjárati fogyasztást kínál, ám ez a konkurens, ARM alapokra építkező SoC rendszerekhez képest még mindig magas.


Jó az Intel Moorestown, de a MID-ekhez mérten sokat fogyaszt

A kiszivárgott információk szerint az Intel megkereste az Apple-t a Moorestown-alapú MID-ekkel kapcsolatban, ám az almások a magas fogyasztási értékekre hivatkozva nem mutattak a rendszer iránt érdeklődést. Az Apple állítólag olyan megoldást szeretne saját MID-jeibe, amely az Intel platform tizedét fogyasztja hasonló képességek mellett. Ez természetesen nem kis elvárás a pályázókkal szemben, ilyen jó fogyasztási paraméterekkel ugyanis még a rendkívül energiatakarékos NVIDIA Tegra sem rendelkezik.

Az Apple valószínűleg már teljesen saját fejlesztésű rendszerben gondolkodik, melynek központi processzora az ARM-től, míg a grafikus magja a PowerVR-től származik. Az almások hasonló párosítást alkalmaznak az iPhone és az iPod termékekben, így a formula tökéletesen átmenthető a MID-ekbe is. Utóbbi elgondolást erősíti az a tény is, hogy az óriáscég még a múlt év első felében felvásárolta a PA Semiconductor néven bejegyzett vállalatot, mely elsősorban processzorok tervezésével foglalkozott.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés