A tervezettnél hamarabb tönkremehetnek bizonyos Celeron és Pentium processzorok

Az Intel előbb teljes visszahívást jelentett be, majd visszatáncoltak, így csak akkor van lehetőség a cserére, ha sokáig használná a terméket az ügyfél.

Az Intel három éve jelentette be az Apollo Lake platformot, amelynek négy tagja, konkrétan a Celeron N3350, J3355 és J3455, valamint a Pentium N4200 még ma is elérhető, viszont kiderült az eddigi, B1 steppingre épülő lapkákról, hogy az LPC, az RTC és az SC interfész tekintetében a vártnál nagyobb mértékű degradáció tapasztalható a jelátvitel tekintetében, így az érintett termékek a tervezettnél hamarabb mehetnek tönkre.

A degradáció tulajdonképpen a chipek velejárója, a szilíciumlapka sem tart örökké, intenzív használat mellett bizonyos mértékű károsodás tapasztalható a jelátvitel tekintetében, ugyanakkor ez nem szokott gond lenni, mivel a tipikus élettartam így is 20-25 év körüli, tehát a termék bőven elavul mire egy normál degradációs folyamatban működésképtelenné válik. Ritkán viszont előfordul, hogy – bizonyos tervezési hibák mellett – a lapka egyes részei a vártnál jobban fognak elhasználódni, és ez ugyan még mindig évekig tartó megfelelő működést jelent, de elképzelhető, hogy tíz éven belül várható olyan mértékű károsodás, ami üzemképtelenné teszi a rendszert.

Az eredeti leírás
Az eredeti leírás

Az Intel is egy ilyen problémával találkozott, és bejelentették az F1 steppinget, amely az első bekezdésben említett processzorok esetében korrigálja az idő előtti degradáció problémáját. A vállalat az eredeti dokumentumban azt írta, hogy a B1 stepping nem éri el a cég minőségi céljait a több éves használatot figyelembe véve, mivel a jelátvitel romlása a vártnál nagyobb mértékű, de később ez a leírás eltűnt, és helyette egy új került fel, amelyben már az áll, hogy az érintett processzorok a PC-s használatnak megfelelnek. Ugyanakkor az Intel felhívja a figyelmet, hogy az IOTG (Internet of Things Group) üzletágon belül elérhető lesz az F1 stepping, amelyre hosszú terméktámogatási ciklus mellett már indokolt átváltani. Az érintett piacon bizonyos számítógépeket 15 évig is használnak, és valószínűleg a B1 stepping – a felfedezett degradációs problémával – erre az igénybevételre már nem alkalmas. A cég itt cserét is kínál az érintett ügyfeleknek.

Az új leírás
Az új leírás

Az eredeti dokumentumot egyébként valószínűleg azért váltotta fel egy új, mert ez tényleg egy olyan probléma, amelyet megfelelően kell kommunikálni. Minden bizonnyal otthoni vagy irodai felhasználás mellett, a B1 steppingre épülő Apollo Lake lapkák már bőven elavultak lesznek, mire a vártnál gyorsabb degradáció éreztetni fogja hatását, így nem feltétlenül indokolt a csere. Ugyanakkor ez úgy néz ki, hogy egy visszatérő probléma az Intelnél, hiszen a 2013-ban megjelent, Avoton kódnevű lapkák hasonló gonddal küzdöttek, így nem optimális kommunikáció mellett könnyen azt gondolhatnák a potenciális vásárlók, hogy akár a többi lapka is szenvedhet hasonló hibáktól, ami csökkentené a cég termékeibe vetett bizalmat.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés