Hirdetés

Visszafogottan elegáns ház lett az Antec SOLO II modellje

Hirdetés

Ma leplezte le új számítógépházát, azaz a SOLO II-t az Antec, mely a Sonata termékcsalád legfrissebb tagjaként jelenik meg. A ház egy kisebb miditorony, összeállításánál pedig a gyártó figyelembe vette a felhasználói visszajelzéseket is, amiket a tárolókat érintő felfogatásnál és a jobb bővíthetőség kialakításánál használtak fel.

A kívülről visszafogott, minimalista kinézetű, fekete fémláda belül is a sötét festést kapta a mai divatnak megfelelően. Dupla rétegű, 1 mm vastagságú acélból és műanyagból készített oldallapjai vannak, melyek nagyban segítenek a hangszigetelésben. A minél kisebb zaj eléréséhez a tárolók rögzítését is kettős felfogatással oldották meg. Alumíniumból készült előlapján sorakozó aljzatai közt találhatunk két-két 2.0-s és 3.0-s USB portot, illetve a hang ki- és bemenetek sem hiányoznak.


[+]

A meghajtók számára két 5,25”-es bővítőhely áll szabadon, valamint belül további három fiók használható fel a 3,5 hüvelykes tárolókhoz és egy speciálisan egy 2,5”-eshez, például SSD-hez. A ház egyébként a manapság már szinte ritkaságnak számító felső tápos elhelyezést kapta. Hűtéséről egy 120 mm-es TrueQuiet ventilátor gondoskodik, méghozzá hátul, ami mellé további két 120 mm-es megoldás szerelhető az előlap mögé. A SOLO II tömege 9,1 kilogramm, mérete pedig 503 x 275 x 550 mm.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Antec

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés