Hirdetés

Két új, egyedi megrendelésre készülő APU-t fejleszt az AMD

Az AMD egyedi megrendelésre tervezett lapkákra komplett üzletágat épít, aminek jelenleg része a Microsoft Xbox One és a Sony PlayStation 4 konzol is, de a vállalat bejelentette, hogy készül két új APU is meg nem nevezett cégek megrendelésére.

Ezekről az AMD túl sok információt nem közöl, ugyanis a gyártó úgy gondolja, hogy a tényleges termékbejelentés joga a partnerüket illeti meg, így amíg az érintett megrendelők nem beszélnek az adott fejlesztésről, addig az AMD is hallgat róla. Ugyanakkor a vállalat megjegyezte, hogy egy ARM-os és egy x86-os megoldáson dolgoznak, és mindkettőben lesz integrált grafikus vezérlő. Feltételezhetően utóbbi a GCN architektúrára épül, illetve a processzormagok is 64 bites variánsok, így ARMv8-as és AMD64-es fejlesztésekről van szó. Az előbbieknek megfelelően mindkét új lapka APU lesz, de az egyiket az AMD szerint nem játékra fogják használni. Utóbbi azt is sejteti, hogy a másik fejlesztést viszont igen.

Mindkét egyedi megrendelésre készülő APU 2016-ban kerülhet forgalomba. Elképzelhető, hogy az egyik, egészen pontosan a játékra szánt lapka a Nintendo fejlődő országok számára készülő konzoljának alapja lesz, amely a legfrissebb hírek szerint pont 2016-ban érkezik.

A másik lapkára vonatkozóan túl kevés az adat, de ha a játékot kivesszük a képletből, akkor az egyedi megrendelésre készülő termékek iránt elsődlegesen a szervergyártók, illetve az orvosi műszerek gyártói érdeklődhetnek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés