Hirdetés

Az AMD egyelőre nem célozza meg az okostelefonok piacát

Az AMD ideiglenesen kinevezett elnök-vezérigazgatója némi információval látta el a világot, a vállalat későbbi terveiről, melyek főleg az okostelefonok és a tabletek piacát érinthetik. Thomas Seifert, a Goldman Sachs internet és technológiai konferencián elmondta, hogy az okostelefonok piacára történő belépés egyelőre nem lehetséges, amit főleg azzal magyaráz, hogy az AMD nem rendelkezik baseband technológiákkal, melynek kifejlesztése időbe telik. Ezenkívül nem elhanyagolható tényező, hogy a piaci verseny ebben a szegmensben óriási, hiszen több mint egy tucat vállalat készít megfelelő SoC-ot a termékek, vagyis meglehetősen nehéz lehet komoly nyereséget termelni innen.

Hirdetés

Az okostelefonok piacát egyelőre az ARM-os lapkák uralják, míg az AMD és az Intel x86-os processzorban gondolkodik, ami számottevő hátrány is lehet. Az eddigi történések alapján a Google Android operációs rendszerében van a legtöbb potenciál, ám a keresőóriás a fejlesztést elsősorban az ARM-os termékekhez igazítja, vagyis az egyes friss verziók x86-ra való portolása számottevő időveszteség lehet egy ilyen gyorsan fejlődő szegmensben. Nem véletlen, hogy az Intel továbbra is a MeeGo mellett kampányol, melynek fejlesztésében aktívan részt vesz az AMD is, de kétségtelen, hogy jelenleg az Android előrébb tart a versenyben, és a reklámértéke is nagyságrendekkel nagyobb. Gyakorlatilag óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mikor lesz késő ebbe a szegmensbe egy x86-os rendszerrel betörni, hiszen az ARM itt kétségtelenül domináns szerepkört tölt be. Thomas Seifert, a The Wall Street Journal számára adott interjúban kifejtette, hogy ha az ARM továbbra is leigázza az okostelefonok piacát, akkor nem lesz más lehetőség, mint architektúrát licenszelni a brit tervezőcégtől. Természetesen az AMD ezt nem feltétlenül akarja, hiszen az x86-ot sok vállalat nem éri el, vagyis a potenciális konkurensek száma jelentősen csökken, de kétségtelenül kirajzolódhat az a helyzet, hogy a telefonokba az ARM lesz a nyerő, amivel nem lehet mit kezdeni.

Dirk Meyer leköszönése után felmerültek olyan pletykák is, melynek kapcsán az AMD és a Freescale kooperálhat egymással, hiszen mindkét vállalat a Common Platform tagja, vagyis nagyon hasonló gyártástechnológiára építenének a jövőben. A közös fejlesztés abból a szempontból nem elképzelhetetlen, hogy az érintett cégek profitálhatnak egymás technológiáiból, mivel az AMD-nek szükséges lenne egy baseband technológia és esetlegesen egy ARM-os architektúra, míg a Freescale egy ütőképes grafikus alrendszer után kutat, ahol a Radeonokra lehetne építkezni. A project rövidtávon nem alkalmas, hiszen a felhasználható legkisebb fogyasztású Radeon IGP is legalább 10-15-ször erősebb az okostelefonokban található izmosabb megoldásoknál, és az architektúra sajátosságai miatt a butítás nagy nehézségekbe ütközne, vagyis az okostelefonhoz szükséges fogyasztási szint elérése gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Hosszabb, hozzávetőleg másfél éves távlatban már sokkal jobb a helyzet, mivel a további optimalizálás mellett csak ki kell várni, amíg a konkurens, ultramobil IGP-k és a Radeon találkozik egy ideális fogyasztási szinten, és utána megépíthető az okostelefonokat megcélzó SoC. Persze az AMD és a Freescale kooperációja egyelőre nem több puszta spekulációnál, ami főleg abból ered, hogy a két vállalat technológiái pont kiegészítenék egymást.

Thomas Seifert
Thomas Seifert

A tabletek frontján már könnyebb a helyzet, mivel ott magasabb az átlagos fogyasztási küszöb, vagyis könnyebben építhető meg a platform. Thomas Seifert, konkrétan nem árulta el, hogy van-e az AMD-nek stratégiája erre a piacra, de annyit elmondott, hogy leghamarabb 2012-ben tudják megtámadni ezt a piacot. A tabletekbe a készülő Deccan platform, Wichita kódnevű fejlesztése lehet ideális. A lapka lényegében a második generációs Fusion egyik képviselője, és 28 nm-es gyártástechnológiával készül majd. Az AMD már korábban részletezte, hogy a tabletekbe egy 3 wattos fogyasztású APU lenne az ideális, ami elérhetőnek tűnik, hiszen a 40 nm-es APU-ra épülő Brazos platformon belül már rendelhető egy 5 wattos variáns. A konkrét specifikációról sajnos nincs sok adat, de a processzormagok minden bizonnyal a Bobcat architektúrát viszik tovább, míg az IGP egy továbbfejlesztett Radeonra épülhet. A megjelenésről egyelőre semmi adat, de várhatóan a 2012-es CES van megcélozva.

Természetesen a tabletek esetén szintén felmerül az Android fejlesztésével kapcsolatos probléma, ami alapvetően az x86-os architektúrából ered. Valószínűleg az AMD az Intelhez hasonlóan a MeeGo mellett fog kardoskodni, ami 2012-re talán értékelhető alternatíva lesz. Esetleges opció a Windows 7 alkalmazása, de figyelembe kell venni, hogy a Microsoft ezt a rendszert nem az ultramobil felhasználásra tervezte, vagyis számos hiányossága van egy Androidhoz viszonyítva, ami főleg a használhatóság és a fogyasztás rovására megy.

Thomas Seifert, a közeljövőről is beszélt. Elmondása szerint a Bulldozer architektúrára épülő processzorok mintáit már szállítják a partnereknek, így a kereskedelmi start a nyár elején megtörténhet. A szerverpiacot megcélzó megoldások a nyár végén érkezhetnek. Szintén érkezik az erősebb Fusion APU, aminek a bemutatása a második negyedévre van tervezve. Az adatok alapján nagyon valószínű, hogy az új termékek debütálása a Computexen esedékes.

A vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy Llano kódnevű APU sokkal könnyebben megbirkózik a grafikus magok erejét kihasználó feladatokkal, mint a konkurens Sandy Bridge amellett, hogy 10-30 wattal kevesebbet fogyaszt. Ennél konkrétabb adat nincs a termékről, de nyilván Thomas Seifert arra utalt, hogy a rendszer IGP-je aktívan besegít az általános számításokban, kezdve az új generációs webböngészőktől, a multimédiás feladatokon át, a megterhelő háromdimenziós programokig. Az információk szerint a vállalat bevezeti az úgynevezett „computational performance” fogalmát is, ami azt hivatott mérni, hogy az APU processzora és grafikus magja, heterogén feldolgozási modell mellett mennyire erős.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés