A vártnál hamarabb jöhet a Playstation 4?

Hirdetés

A Sony és a Toshiba nemrég jelentette be, hogy jövőre megkezdi a 45 nm-es Cell B.E. (Broadband Engine) processzorok gyártását. A 65 nm-es változathoz képest 42%-kal sikerült a fogyasztást visszaszorítani, emellett a chip mérete is 175 mm2-re csökkent. Ez a változás a Playstation 3 szempontjából nagyon fontos szereppel bír, hiszen a Sony játékgépének előállítási költsége nagyobb a rivális konzolokéhoz viszonyítva. Emellett a termék sem terjed olyan gyorsan, ahogyan azt a vállalat szeretné.


Az új technológiák hatására zsugorodó Cell.

A Playstation 3 tíz évre tervezett életciklusából ugyan még mindig maradt nyolc, de több forrás tudni véli, hogy az eredetileg 2013-ra tervezett utód két évvel hamarabb is felbukkanhat. Az előzetesek alapján a Playstation 4 „szíve" továbbra is a Cell processzorarchitektúra alapjaira épül, és a 2011-ben megjelenő 32 nm-es gyártástechnológiával készül. Az új eljárás mellett a jelenlegi Cell Broadband Engine már kellően kis méretű lesz, ami elegendő teret biztosít további SPE vagy PPE magok beépítésére. A jövőre bevetendő, 45 nm-es eljárással készülő termék órajele már a 4 GHz-et is elérheti, ami azt sejteti, hogy a kisebb csíkszélesség alkalmazását követően ennél is magasabban órajel érhető el a továbbfejlesztett Cell esetében. A jelenleg nagyon drága Rambus XDR DRAM is lecserélődhet a kedvezőbb árú DDR3-as memóriára.


A fogyasztás csökkenése százalékosan.

A grafikus processzorról nem sokat lehet még tudni, de a Sony előzetes terveiben felvetődött az az ötlet, hogy azt a központi egységbe integrálnák. Az SPE magok száma várhatóan emelkedni fog, így kellő erőforrás lehet jelen a szoftveres renderelés használatához, ennek köszönhetően a célnak megfelel a jelenleg alkalmazott RSX rendszer is. Az új generációs gépnél a cél – a Playstation 3-nál olcsóbb előállítás mellett – az ár/érték arány javítása.


A Playstation 3 logikai felépítése. [+]

A teljesítményszint emelése mellett a Sony nagy hangsúlyt fektet majd a játékélmény növelésére is, ami, látva a Nintendo Wii sikerességét, nem meglepő lépés.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés